Nyitókép: Ukrainian Presidential Press Office via AP

 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt javasolta, hogy Jeruzsálemben kerüljön sor a közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között zajló béketárgyalásra. A legmagasabb ukrán vezető legújabb igyekezetéről van szó, melynek célja, hogy orosz ellenfelével tárgyalóasztalhoz üljön.

 

„Előbb vagy utóbb megkezdhetjük a megbeszéléseket Oroszországgal, és ennek lehetséges helyes Jeruzsálem lehet. Ez egy megfelelő hely arra, hogy békére leljünk“

 

– mondta Zelenszkij.

 

 hirdetes_400x285  

Naftali Bennett izraeli kormányfő rendszeresen telefonál Zelenszkijjel és Putyinnal is, utóbbival március elején háromórás találkozón vett részt Moszkvában. Az izraeli kormányfő diplomáciai szempontból az ukrajnai konfliktus kezdete óta nagyon óvatosan áll hozzá a helyzethez, hiszen Oroszország a szomszédos Szíriában is rendelkezik egységekkel.

 

Az ukrán elnök vasárnap rövid videóüzenetben szólt az izraeli parlament képviselőihez, egyúttal felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel az ukrajnai háborúval kapcsolatos semleges hozzáállásával, és támogassa Kijevet az orosz agresszióval szembeni harcban.

 

Izrael ugyan humanitárius segítséget küldött már Ukrajnának, a katonai segítségnyújtást azonban elutasította.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!