Nyitókép: Senior Airman Joseph Barron/U.S. Air Force via AP

 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a rendkívüli NATO-csúcson tartott videóbeszédében arra kérte a NATO-tagországokat, hogy ajánlják fel a tankjaik és harci repülőgépeik egy százalékát Ukrajnának.

 

Az ukrán elnök arra kréte a NATO vezetőit, tegyenek ígéretet arra, hogy tankok és harci repülők formájában a hadi felszerelésük egy százalékát felajánlják az ukránoknak.

 

 hirdetes_810x300  

„Az urkán hadsereg már egy hónapja ellenáll. Egyenlőtlen körülmények között. Én pedig ugyanazt ismétlen már egy hónapja. Ahhoz, hogy Ukrajna meg tudja védeni az embereit és a városait, katonai segítségre van szüksége – korlátozás nélkül“

 

– jelentette ki Zelenszkij.

 

Zelenszkij arra is kitért, hogy a szövetség tagjai legkevesebb 20 ezer tankkal rendelkeznek.

 

„Ukrajna ebből egy százalékot kér. Egy százalékot az Önök összes tankjából. Ajándékozzák oda nekünk, vagy adják el pénzért. Egyelőre nem kaptunk egyértelmű választ… A háborúban az a legrosszabb, amikor a kérésre és segítségre nem kapunk konkrét választ“

 

– írta le a helyzetet a NATO-tagok előtt Zelenszkij.

 

A harci gépeket illetően Zelenszkij azt mondta, a NATO csalódást okozott Ukrajnának.

 

„Ukrajna harci repülőt kért Önöktől, hogy ne vesszünk el annyi embert. Önök több ezer vadászgéppel rendelkeznek, de eddig egyet sem kaptunk“

 

– konstatálta az ukrán elnök.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!