Nyitókép: SITA/Ukrainian Presidential Press Office via AP
Szavazással cikkünkben. Nekiment Magyarország miniszterelnökének az ukrán államfő az Európai Tanács ülésén, melynek résztvevőihez Zelenszkij videóüzenetben szólt.
Az ukrán elnök számonkérésében arra épített, hogy párhuzamot vont a Mariupolban tapasztalható állapotok és a második világháború során meggyilkolt magyar zsidók között.
Zelenszkij először felsorolta az EU-s tagországokat, mint például Lengyelországot, Csehországot, Észtországot, megköszönve nekik a támogatást, majd néhány országot, köztük Németországot, Portugáliát, Írországot is külön említette azzal, hogy vonakodtak meghozni az intézkedéseket. Ezt követően került sorra Magyarország.
Zelenszkij szó szerint így fogalmazott:
„Magyarország… Itt megállnék, és őszinte akarok lenni. Egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, kivel vagytok szuverén országként. Voltam már Budapesten. Imádom a városotokat. Többször jártam ott, nagyon gyönyörű, vendégszerető város. És az emberek is.
De a ti életetekben is megvoltak a tragikus pillanatok. Jártam a vízparton, láttam azt az emlékművet, a cipőket a Duna-parton, amik a tömeggyilkosságokról szólnak. A családommal voltam ott.
Figyelj, Viktor, tudod te, mi megy most Mariupolban? Kérlek, ha tudsz, te is menj le nálatok a vízpartra, és nézd meg azokat a cipőket! Meg fogod érteni, hogy a tömeggyilkosságok a mai világban is megtörténhetnek.
És ez az, amit Oroszország ma művel. Ugyanazok a cipők. Mariupolban ugyanazok az emberek: felnőttek és gyerekek, nagyszülők. Több ezren vannak. És ezrek mentek el.
És te tétovázol, hogy kivesd a szankciókat vagy ne? És te hezitálsz, hogy átengedd-e a fegyvereket vagy ne? Tétovázol, hogy kereskedj-e Oroszországgal vagy ne? Nincs idő tétovázni, most dönteni kell!”
Érkezett Orbán válasza
Orbán Viktor miniszterelnök elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.
Elmondta:
Ukrajna elnöke két dolgot kért Magyarországtól, illetve Orbán Viktor miniszterelnöktől. Az első, hogy szavazza meg a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra, és Magyarország ne vásároljon gázt és kőolajat Oroszországtól. A második kérése pedig az volt, hogy Magyarország engedjen át fegyverszállítmányokat és küldjön fegyvereket Ukrajnába.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j3), Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (j) és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke (b2) az EU-tagországok állam-, illetve kormányfõinek kétnapos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2022. március 24-én.
MTI/Fischer Zoltán
Havasi Bertalan közölte:
Orbán Viktor mindkét kérést elutasította, mert azok ellentétesek Magyarország érdekeivel. Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból, ezért nem enged át fegyverszállítmányokat, és nem küld fegyvereket Ukrajnába. Ugyanakkor minden eszközzel segíti a háború elől menekülőket, és humanitárius segítséget nyújt nekik
– húzta alá a sajtófőnök.
Ismertetése szerint csütörtökig már félmillió ukrajnai menekült érkezett Magyarországra, és hazánk 2 milliárd forintnyi segélyt juttatott el Ukrajnába.
A kőolaj- és a gázcsap elzárása egyet jelentene azzal, hogy a magyar családok fizessék meg a háború árát. A magyar háztartások 85 százalékát gázzal fűtik, és a magyar kőolajimport 64 százaléka is Oroszországból érkezik – emlékeztetett a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, kiemelve: a kőolaj-finomítókat csak három-négy év előkészítés után lehet átállítani máshonnan beszerzett kőolaj feldolgozására, a jelenleg felhasznált orosz földgázmennyiség pedig fizikailag sem szerezhető be másik forrásból.

Havasi Bertalan megismételte a kormányzati álláspontot, mely szerint Magyarország nem engedheti meg, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg. Ezért minden európai fórumon ahogy eddig, a jövőben is ellenezni fogjuk a szankciók kiterjesztését az orosz energiahordozókra – mondta.
Körkép.sk/MTI
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
zoltan
2022. márc. 25. 11:47O az usa rotvajlere viktort is leteszi az uj vilagrend,behuzzak a csobe mind putyint.
Dodo
2022. márc. 25. 12:54Ez csak egy ujabb provokacio annyi fegyvert lehet kuldeni Ukrajnaba Magyarorszag kihagyasaval, hogy az egesz vilagot fel lehetne robbantani.Ugy nez ki ,hogy Zelenszkij lett a vilag elso embere o osztja az eszt mindenkinek.
zoltan
2022. márc. 25. 14:29Tegnap a nemet kulgyminisztrenek az ukran miniszter azt mondta te fogd be a pofad senki nem merte szova tenni az usa adja ala a lovat .
Kósa Zoltán
2022. márc. 26. 05:33itt a pont!
Színészek klubja
2022. márc. 26. 06:02Zelinszkij teljesítette a nyugati baloldaltól kapott házi feladatot és beszállt a magyar parlamenti választásokba, jöhetnek az újabb támogatások.
Gabor
2022. márc. 25. 20:57Egy drogos ,nacionalista ,kis amatőr szarjancsi színészből csinálnak világbajnok hőst ! Ez vilàgröhely !
Taksony
2022. márc. 26. 09:20USA hulyet csinal az EU-bol es teljesen maga ala gyuri.
Zoltan
2022. márc. 26. 09:37Szeretnem hogy az ukran menekultek betartanak az alltaluk hozott torvenyeket”nyelvtorvent”,tehat magyarorszagon csak magyarul,stb.
Petike
2022. márc. 29. 03:35ne aggodj a 99 százalékuk nem marad Orbanisztánban
kulcsargeza
2022. márc. 29. 10:01A belgák 95%-a viszont nem szivesen látna ukrán menekültet a saját házában. Tudod, a belgák, azok a hozzád hasonló képmutató haladárok.
B, Gy.
2022. márc. 26. 09:40Mit kepzel magarol ez a jott-ment, hogy mindenki a hatsojat fogja nyalni.
Zoltan
2022. márc. 29. 06:08Petike,nem aggodok de az ö totvenyuk ugye,ez melle beszeles amit irsz.
A kommenteket lezártuk.