Nyitókép: Facebook

 

Orbán Viktor azzal kezdte győzelmi beszédét, hogy talán még soha sem néztünk ki olyan jól mint ma este. „Hatalmas győzelmet arattunk” – mondta.

 

Akkora győzelmet, hogy Brüsszelben is látják. „Jó mulatság, férfimunka volt.”

 

A kormányfő mindenkinek megköszönte a támogatását és munkáját. Külön köszöntötte a határon túli magyarokat és megköszönte segítségüket, mert így újabb esélyt kaptunk, hogy segíthessünk nekik. A kárpátaljai magyarokat arról biztosította, hogy számíthatnak az anyaországra. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat.

 hirdetes_810x300  

 

„Minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség. Ma este van is mire szerénynek lenni.”

 

Kitért arra, hogy százezer önkéntes is segítette a kampányt, nem droidok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek.

 

„A ma estével a győzelem szinte minden lehetőségét kimerítettük”

 

– jelentette ki. Orbán Viktor felsorolta, hogy a régi kétfordulós választási rendszerben is győztek, 2014-ben, amikor az ellenzék egyesével állt ki, 2018-ban amikor részlegesen összefogtak és most is, hogy teljesen összeálltak.

 

„A ma este a szív győzelme, azért győztünk, mert van egy közös szenvedélyünk: Magyarország”

 

– mondta.

 

 

A kormányfő beszélt arról is, hogy óriási nemzetközi hálózat mozdult meg ellenünk, de „kidobott pénz volt minden fillér” amit a magyar baloldalnak adtak.

 

Ez volt Soros György legrosszabb befektetése. Most kellett a legnagyobb túlerővel küzdeni: a hazai és nemzetközi baloldal, a brüsszeli bürokraták, a teljes Soros-birodalom, a fősodratú média és a végén még az ukrán elnök is.

 

Orbán Viktor elmondta: Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen, megvédtük a békét és a biztonságot és Magyarország függetlenségét. Arra is emlékeztetett, hogy nemcsak ellenfeleink vannak a nemzetközi térben, hanem barátaink is, akik segítettek bennünket. Ez az ő győzelmük is, és az egész világ láthatta, hogy a kereszténydemokrata, konzervatív-polgári és a hazafias politika győzött. Ezt üzenjük Európának, ez nem a múlt, hanem a jövő.

 

A világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat és számunkra mindig Magyarország lesz az első.

 

„A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

 

– zárta beszédét Orbán Viktor.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 11 olvasónak tetszik ez a cikk.