Vasárnap Franciaország elnököt választ. Ismét Le Pen lett Macron legfontosabb és legesélyesebb kihívója

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Bob Edme

Vasárnap választanak új (vagy régi) elnököt a franciák. A kétfordulós államfőválasztásra április 10-én és 24-én kerül sor. A kampány nagyon indulatos, az eredményt nem lehet kiszámítani, mert túl sok minden jött össze a franciáknak (is) az idén. A választási retorika a bevándorlás, a járvány és annak hatásai és a biztonságpolitikai témák körül forog. Akárki nyeri is el öt évre a francia elnöki széket, nem lesz könnyű dolga. Feltéve, hogy jó akarja végezni a munkáját.

Franciaországban Emmanuel Macron regnálása alatt rengeteg mindennel meg kellett küzdenie: egymást érték a tüntetések, aztán kitört a pandémia. Ez utóbbi látszólag kényelmes helyzetbe hozta a kormányzatot: az elnök és kormánya a nemzetgyűlés megkerülésével tudott intézkedéseket hozni. Ám ezek nem csak az emberek (és a politikai ellenfelek) nemtetszését váltották ki, hanem a problémák megoldása helyett azok elfedése felé terelte a történéseket.

A francia gazdaság teljesítménye a második világháború utáni évek szintjére esett vissza. Bár azóta jelentősen javuló tendenciát mutatnak a statisztikák, Franciaország akkor is rengeteg problémát (digitalizáció, iparosítás, fájdalmas és szükségszerű társadalmi reformok) tol maga előtt, amelyeket meg kell oldania, miközben a világot a chiphiány, az ellátási láncok összeomlása fojtogatja, és újabban a globális élelmezési válság is elkerülhetetlennek tűnik.

   

Ahogy nálunk vagy akár németeknél, a franciáknál is közeleg a nagy leleplezések időszaka: véget érnek vagy kifulladnak a vállalati szektort felszínen tartó állami támogatások. Ez a franciáknak azért fájhat jobban, mint másnak, mert a többi uniós tagállamhoz képest sokkal több munkahelyet sikerült a támogatásokkal megtartaniuk. Ám a visszarendeződés idején így több állás szűnik meg. Legalábbis, ha nem változtatnak a stratégián belátható időn belül.

A francia államadósság mértéke a GDP 120 százalékára hízott, a munkanélküliségi rátát alig lehet kordában tartani. Ráadásul az ellátási láncok megroppanása mutatta meg igazán, mennyire leépítette az ország saját ipari képességeit, kiszervezték a termékgyártást, és most a nem kiszámítható importnak vannak kiszolgáltatva.

Kihívás tehát van bőven, ám kérdés, hogy honnan lesz pénz a megoldásokra. Vagy másképp fogalmazva, honnan lesz olyan pénz a megoldásokra, amelyek nem az alacsonyabb és középosztályt sarcolja meg újabb és újabb adóterhekkel – mint ahogy az történt egyébként az elmúlt három évben.

Ez tehát a kiinduló pont.

A jelöltek

Ha hinni lehet a közvélemény-kutatásoknak, akkor Macron az első fordulóban győzni tud, de a második fordulóban, ahol minden valószínűség szerint a jobboldali Marine Le Pennel kell megmérkőznie, igen szoros versenyt láthatunk majd.

Le Pen győzelme politikai földrengést jelentette, ami megváltoztathatja az uniós erőviszonyokat, főleg az ideológiai, gazdasági és kulturális frontvonalak mentén.

Egyébként Macronnak az elemzők épp azt róják fel, hogy túlságosan a „nemzet atyjaként” lép fel a nyilvánosság előtt, és nem annyira elnök-jelöltként – ez pedig végül komoly mozgósítási gondokat vethet fel.

A háború elvileg a hivatalban lévő elnöknek előnyt jelenthetne, ám a magyar választások példája nem másolható: míg a Fidesz-KDNP mögött sikeres külpolitika, gazdasági, családpolitikai sikerek állnak, addig Macron kormányzása tele volt a szociális állam francia pilléreinek módszeres aláásásával.

Az is kontraproduktív lehet, hogy Macron nem hajlandó nyilvános vitán részt venni a másik 11 jelölttel, ami miatt joggal vághatták a fejéhez, hogy kerüli a demokratikus versenyt.

Macron csak márciusban, kvázi az utolsó pillanatban jelentette be, hogy indul az elnöki posztért, pedig nyílt titok volt, hogy megméretteti magát. A háború kitörésére hivatkozva minimalizálták a kampányrendezvényeket. Macron egyetlen nagygyűlést tartott (a múlt szombaton), ahol két órás beszédet mondott.

A katarzis elmaradt, a két nappal későbbi közvélemény-kutatások szerint Le Pen elkezdte utolérni a regnáló elnököt. Ezt azzal próbálta ellensúlyozni, hogy a héten öt lapnak is nagyinterjút adott – annak ellenére, hogy Macron kifejezetten médiakerülő politikus hírében áll, tehát szereti elszigetelni magát a sajtótól.

Az sem növeli esélyeit, hogy Jacques Chirac óta egyetlen hivatalban lévő elnököt sem választottak újra – sem Sarkozyt, sem Hollande-t.

Le Pen akár győzhet is

Macron legnagyobb kihívója Marine Le Pen, aki már utalt rá, hogy ez lesz az utolsó elnökválasztási megmérettetése, ami szintén sokat lendíthet esélyein. Le Pen Macron hibáira építette kampányát: a megélhetési költségek növekedésére, a gazdasági nehézségekre és munkanélküliségre. A háború, amely az egekbe küldte az energiaárakat, még fogékonyabbá tették a választókat a téma iránt.

Le Pen esélyei azért is nőttek, mert már nem a szélsőjobbhoz tartozik, pártját sikeresen vitte kissé beljebb a szélekről, ahol szalonképessé vált azok számára, akik nem vallanak radikális nézeteket a francia EU tagságról, de nem értenek egyet sem a balliberális kultúrharc üzenetével, sem Brüsszel diktátumával, sem azzal, hogy egy pénzügyi szektorból érkező elnök az ő kárukra valósítsa meg terveit (Macron).

Nem túl esélyes jelöltek jobb- és baloldalon

Le Pentől jobbra ma már Eric Zemmour áll, aki – legalábbis retorikában – keményvonalas bevándorlásellenesként pozicionálja magát. Elvileg versenytársa is lehetne Le Pennek, ám látható áttörést nem sikerült elérnie.

A bal szélen Jean Luc Mélenchon áll, öt évvel ezelőtt ő is indult már, sőt, eddig összesen háromszor vállalta a jelöltséget. Retorikája központjában az üzemanyagárak befagyasztása áll és a nyugdíjkorhatár változatlanul hagyása áll (Macron ehhez a rendszerhez már hozzá akart nyúlni, mert az egyébként igen nagylelkű francia nyugdíjrendszer fenntarthatósága legalábbis megkérdőjelezhető…).

A mezőnyben jóval hátrább próbálja tartani az iramot Vlérie Pévresse, a jobboldali konzervatív Les Républicains jelöltjeként, ám még saját pártját sem sikerült teljesen egybekovácsolnia – egyes párttársai az elmúlt két évben kissé jobbra tolódó Macron mellett kampányolnak.

Ott van még a Zöldek jelöltje, Yannick Jadot, Anne Hidalgo párizs szocialista főpolgármestere, a kommunista Fabien Roussel, Nicolas Dupont-Aignan nacionalista jelölt, valamint Philippe Poutou és Nathalie Arthaud, akik „antikapitalista” pártok színeiben indulnak a holnapi versenyen. Az ebben a bekezdésben felsorolt jelölteket a felmérések mind 5 százalék alatt mérték.

Körkép.sk