Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Yousef Masoud

 

A Hamász katonai létesítményeit lőtte éjjel az izraeli hadsereg a Gázai övezetben – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

 

Az izraeli hadsereg számos légicsapást hajtott végre éjjel a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász terrorszervezet rakétakilövő állásai ellen, valamint a rakétahajtóművek gyártásához szükséges vegyszerek földalatti raktárához vezető alagút ellen – írja a lap.

 

„A támadás komoly károkat fog okozni a rakétagyártásban a Gázai övezetben” – mondta az izraeli hadsereg szóvivője csütörtök reggel, és a Hamászt okolta a katonai csapásokért, ugyanis az izraeli lépés válasz volt a Gázából izraeli civil településekre szerda este kilőtt rakétára, amely anyagi kárt okozott Szderótban.

 

 hirdetes_810x300  

Éjjel kettőkor az övezettel szomszédos Szderótban és a környező kibucokban megszólalt a légvédelmi riasztás, és ketten megsérültek, miközben az óvóhelyre siettek. Utóbb kiderült, hogy gépfegyverek zajára tévedésből lépett működésbe a Vaskupola légvédelmi rendszer.

 

A Gázából este kilőtt rakéta viszont nem indította be a Vaskupolát. „A szüleim velem voltak. Hangos robbanást hallottunk, majd kisebb tűz keletkezett, amit eloltottunk. Ijesztő volt, de szerencsére senki sem sérült meg” – mesélte egy szderóti a ynetnek a szerda esti rakétatámadásról.

 

A Hamász néhány órával a jeruzsálemi izraeli zászlós felvonulás után lőtte ki a rakétát Szderótra. Izraeli jobboldali szélsőségesek azt tervezték, hogy szerdán izraeli zászlókat lobogtatva bevonulnak az óváros muszlim negyedéhez vezető Damaszkuszi kapun, majd a muszlim negyedben menetelnek.

 

A palesztinok provokációnak tekintik az ilyen izraeli felvonulásokat. Tavaly májusban egy hasonló menet után indult meg a 11 napos Falak őrzői hadművelet a Gázai övezet fegyveres szervezetei ellen.

 

Most azonban a rendfenntartók még az óvároson kívül feltartóztatták a több száz menetelőt, s noha egy részük szembeszállt a rendőrökkel, sikeresen visszaszorították őket. Később a felvonulók többsége a számukra engedélyezett Jaffa-kapun lépett be az óvárosba, ahol a muszlim negyed érintése nélkül eljuthattak a Siratófalhoz.

 

„Az izraeli vezetés fogja viselni a teljes felelősséget a zászlós menet és a veszélyes és provokatív intézkedések következményeiért” – közölte szerda este a Hamász.

 

Izrael 1967-ben foglalta el Jordániától Ciszjordániát, benne Kelet-Jeruzsálemet és az óvárost, ahol a muszlim, a keresztény és a zsidó vallás szent helyei találhatóak. Az izraeli-jordániai megállapodások szerint a Templom-hegyet a muszlimok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel. A hegyet zsidók is látogathatják, de nem imádkozhatnak és semmilyen vallási szertartást nem tarthatnak ott.

 

Az időszámítás szerint 70-ben a rómaiak által lerombolt zsidó szentély helyén, a Templom-hegyen jelenleg a muszlimok Mekka és Medina utáni harmadik legszentebb helye, az Al-Aksza-mecset és a Sziklamecset áll, a Templom-hegytől nem messze van a Szent Sír-bazilika, Jézus kereszthalálának és sziklasírjának helye, és a Templom-hegy nyugati támfala a Siratófal, a zsidók jelenlegi legszentebb helye.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!