Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Alexei Alexandrov

 

Oroszország csütörtökön végül nem rohanta meg a mariupoli Azovsztal acélgyárat, ahova az utolsó ukrán védők vették be magukat. Ugyanakkor a kelet-ukrajnai fronton negyven falu felett átvették az ellenőrzést. Kijev bejelentette, hogy Ukrajna újjáépítéséhez több százmilliárd dollárra lesz szüksége. Péntek reggeli összefoglalónk.

 

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára nem indult roham az utolsó mariupoli védők ellen, akik az Azovsztal acélgyárban barikádozták el magukat. Helyette teljes blokádot rendeltek el, ami kvázi kiéheztetést jelent. Jelentések szerint az acélüzemben civilek, sebesültek és holttestek is vannak. Mariupol egyébként gyakorlatilag már elesett, a város – már, ami megmaradt belőle – orosz kézen van. A félmilliós városban jelenleg még mindig 100 ezer civil tartózkodik.
  • A brit hírszerzés szerint Putyin azért választotta a blokádot a roham helyett, mert nagy veszteségek árán tudott volna csak győzelmet aratni, és nem akarta tovább rontani az „általános harci hatékonyságot”.
  • A kelet-ukrajnai Harkov városa ellen fokozott orosz ágyúzás indult, lövik az ukrán állásokat a városban.
  • Csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy nem fog sokáig tartani az oroszok keleti térfoglalása, akik negyven falut foglaltak el egy nap alatt.
  • Kijev kiszámolta, hogy a háború után „több százmilliárd dollárra” lesz szüksége az ország újjáépítéséhez. A világbank korai becslése szerint eddig 60 milliárd dollárnyi fizikai kár keletkezett Ukrajna épületeiben és infrastruktúrájában.
  • Boris Johsnon brit miniszterelnök közölte, hogy több tucat ukrán katonát képeztek már ki a Nagy-Britanniából küldött páncélozott járművek használatára.
  • Közben változik a nyugati retorika is. Nyugaton több szakértő is megjegyezte, hogy Oroszország valószínűleg orvosolta azokat a logisztikai problémákat, amelyeket az invázió első hullámában elkövetett, és most akár még nyerhet is Ukrajnában. Hogy szakértők ezt kimondják, egy dolog, de véleményüket már a fősodratú média is lehozza. A BBC-ben megjelent cikk arról értekezik javult az orosz parancsnoklás és logisztika hatékonysága. A szakértők ugyanakkor azt is leszögezték, hogy bár az oroszok még mindig nyerő helyzetben vannak, a Nyugat folytatni fogja Ukrajna felfegyverzését egy elhúzódó konfliktus időszakon keresztül, ami akár az év egész hátralévő részében eltart majd. 

 

Körkép.sk ukrinform, bbc, ap

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!