Nyitókép: AP Photo/Manish Swarup

 

Boris Johnson brit kormányfő feltételezése szerint az ukrajnai háború egészen a 2023-as év végéig eltarthat. Egyúttal azt is hozzátette, hogy az Egyesült Királyság mérlegeli a tankjai átadását Lengyelországnak, hogy Varsó a saját tankjait az orosz agresszió ellen harcoló ukránok segítségére tudja bocsátani.

 

„Mérlegeljük, hogy Lengyelországba küldjük a tankjainkat ezzel segítve a lengyeleket, akik a saját T-72-es harci tankjaikat küldik el Ukrajnának“

 

– mondta Johnson.

 

 hirdetes_400x285  

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a katonai hírszerzés azon feltételezéseivel, miszerint az ukrajnai harcok a jövő év végéig kitartanak, Johnson azt felelte: „A szomorú hír az, hogy ez egy reális lehetőség“.

 

Véleménye szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „katasztrofális hibát“ vétett, amikor elrendelte az Ukrajna elleni offenzívát. Johnson szerint a Kreml urának most az az egyetlen lehetősége, hogy folytatja a brutális előrenyomulást. Mint mondta, a konfliktus befejezéséről szóló tárgyalások jelenleg nem tűnnek valószínűnek.

 

A brit miniszterelnök szerint Európa és Ukrajna is kénytelen lesz beszélni a jövőbeli biztonsági intézkedésekről.

 

„Amit az ukránok akarnak, és véleményem szerint meg is fognak kapni, az egy sor biztonsági garancia a hasonló gondolkodású országoktól“

 

– konstatálta.

 

Elmondása szerint fegyverekről, kiképzésről és hírszerzési adatokról van szó, amelyek segíthetnek Ukrajnának a jövőbeni orosz támadások megakadályozásában.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!