Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Evgeniy Maloletka

 

Ha valaki visszaolvassa a híreket február végéig, akkor elég világos képet kap az orosz-ukrán konfliktus nyugati kórtörténetéről. A háború elején azt hallhattuk, hogy nehézfegyvereket, repülőgépeket, légvédelmi egységeket, hírszerzési segítséget, katonákat Ukrajna nem kaphat. Ha voltak is ilyen meggondolatlan kijelentések, gyorsan kínos magyarázkodásba fojtották őket. Mára mindez gyökerestül megváltozott.

 

Bár az Egyesült Államok továbbra sem szállít nehézfegyvereket Ukrajnának, megteszi helyettük Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Spanyolország, a britek, és mások. Ukrajna egyre nyíltabb támogatásban részesül. Az első hetekben vörös vonalnak számított a harci repülő, a nehézfegyverek, de a hírszerzési információ is.

 

Ennek ellenére ma ott tartunk, hogy az NBC News amerikai hírügynökség közölte, az ukrán légvédelmi egységek megvédésében és az ellenséges gépek elleni támadások kivitelezésében is nagyban segíti Ukrajnát az amerikai hírszerzés.

 

 hirdetes_810x300  

A valós idejű hírszerzési információknak köszönhetően tudták elkerülni például az ukrán légvédelmi eszközök teljes megsemmisülését, és ezek teszik lehetővé, hogy az ukránok úgy tudják mozgatni az egységeket, hogy azokat az oroszok lényegében két hónap alatt sem tudták mind megtalálni és kilőni.

 

A business Insider pedig arról írt, hogy a homályba burkolózó Pheonix Ghost nevű legendás drón is részét képezi annak a 800 millió dolláros katonai csomagnak, amit az ukránok legutóbb kaptak az USA-tól.

 

A drónfajtáról elég keveset tudni, a legtöbbször emlegetett tipp, hogy egy nehézharcijárművek kiiktatására kifejlesztetett öngyilkos drónról van szó.

 

Szlovákia és Ukrajna már csaknem megállapodott az Zuzana önjáró lövegek „eladásáról” (nyilvánvaló, hogy belátható időn belül ezért fizetni Ukrajna nem tud, szóval gyakorlatilag ez ajándék). Csak Szlovákia eddig 130 millió eurónyi fegyvert adott át, ennek nagyjából felét az S-300-as légvédelmi rendszer tette ki.

 

Az elmúlt hetekben az a nyílt titok is egyértelművé vált, hogy vannak amerikai katonák Ukrajnában, minimum a toborzást ők felügyelik, de más hírek is arra utaltak, hogy bizonyos taktikai feladatokat a nyugatiak látnak el.

 

Ahogy kezdtek kifogyni az ukránok által is jól ismert szovjet fegyverekből a volt szocialista blokk országai, úgy kezdték el a nyugatiak kiképezni  az ukrán katonákat a nyugati fegyverek használatára.

 

A fentiek értelmében egyáltalán nem meglepő, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kvázi háborút emlegetett Oroszország és a Nyugat között.

 

Idegesek az oroszok

 

Azonban az orosz haderő is stratégiát váltott. Kelet-Ukrajnában jelentős erőfölényre tettek szerint, és a nehézkes (és egyébként tényleg meglepően pocsékul kivitelezett) városi hadviselés helyett a sztyeppén már tud érvényesülni az orosz páncélos erőfölény. Pontosabban, elvileg tud érvényesülni.

 

Az oroszok idegességének okát George Friedman professzor legutóbbi jegyzetében világította meg, mikor azt írta: „Ha megnézzük az [Ukrajna által kapott] fegyverek teljes skáláját, láthatjuk, hogy az Egyesült Államok most olyan haderőt fegyverez fel, amely képes az ellentámadásra”.

 

Tekintettel az orosz területen történt üzemanyag raktárakat ért incidensekre, a Moszkva hadihajó elsüllyesztésére, a fenti mondat igencsak megalapozottnak tűnik. Szerdán reggel például az ukrán határ közelében az orosz oldalon három nagy robbanásra került sor, az egyik egy lőszerraktár megsemmisülését jelezte. Az invázió többé már nem egyirányú támadásokból áll.

 

Összeszedte magát az orosz hadsereg?

 

Az oroszok támadásai is egyre fájóbbak kezdenek lenni az ukránok számára. Szerdán orosz jelentések szerint lebombáztak egy nyugati fegyvereket tároló ukrán hangárt Zaporozzsja régióban.

 

Ugyanezen a napon Ukrajna elismerte, hogy taktikai fontosságú városokat veszített el a keleti országrészben – vagyis az oroszok lassan, de a korábbinál eredményesebben haladnak előre. Az orosz haderő szabotőrök után kutat a keleti országrészekben, és állítólag hamis zászlós provokációkra készül Moldova oroszok lakta határtérségében, Transznisztriában.

 

Az oroszok egyértelműen el akarják zárni Ukrajnát a tengertől és összefüggő orosz területet akarnak kialakítani a szakadár népköztársaságoktól Transzniszriáig. A kérdés az, hogy mekkora esélyt adott a nyugati fegyverszállítás Ukrajnának a túlélésre, és mennyit bír még el az orosz gazdaság, amelyet azonban alaposan megtépáztak a szankciók.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.