Nyitókép: Alexei Danichev, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP

 

Ha valaki kívülről be akar avatkozni az ukrajnai háborúba, és stratégiai fenyegetést hoz létre Oroszország számára, „villámgyors csapásra” számíthat – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai szentpétervári törvényhozói tanácskozáson.

 

„Ha bárki kívülről akar beavatkozni az Ukrajnában zajló eseményekbe és fenyegetni akarja Oroszországot, a válaszunk villámgyors lesz”

 

– mondta Putyin.

 

 hirdetes_810x300  

„Az Oroszország stratégiai biztonságát veszélyeztető fenyegetés esetén végrehajtandó villámgyors csapásokról szóló összes döntést meghoztuk”

 

– tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy ezt a figyelmeztetést már általa „különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háború elején elmondta. Mint mondta, Oroszországnak minden eszköze megvan az ellencsapáshoz.

 

Az Ukrajna elleni inváziót indokolva azt mondta, hogy ennek elrendelésével nagyszabású konfliktust akadályozott meg, amely orosz területen bontakozott volna ki.

 

Leszögezte, hogy a „hadművelet” minden kitűzött célját teljesíteni fogják, hogy történelmi távlatban biztosítsák a Moszkva által függetlennek elismert két Donyec-medencei „népköztársaság”, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt „orosz Krím” és egész Oroszország biztonságát.

 

Az elnök szerint az Oroszország feltartóztatására törekvő erők szerint a hatalmas országnak pusztán a létezése is fenyegetést jelent rájuk nézve, ezért az Oroszországgal való közvetlen összecsapás felé, a Krím és a Donyec-medence elleni katonai támadást felé sodorták Ukrajnát, amelyet szerinte a Moszkvával szemben ellenséges országok „ellen-Oroszországgá” alakították át, és amelynek mai doktrinális dokumentumai tartalmazzák ezeket a célokat.

 

„A közelmúlt eseményeinek egész folyamata, beleértve a kijevi rezsim azon igényét, hogy atomfegyverek birtokába jusson, a nyugati biológiai laboratóriumok hálózatának ukrán területen való telepítését, a legmodernebb fegyverek folyamatos Ukrajnába szállítását, megerősíti, hogy a reakciónk ezekre a cinikus tervekre helyes és időszerű volt”

 

– mondta Putyin.

 

Putyin emellett megjegyezte, hogy az Oroszország gazdasági megfojtására tett nyugati kísérlet szerinte kudarcot vallott.

 

Azt ígérte, hogy az Oroszországi Föderáció az elszigetelésére irányuló kísérletekre nagyobb üzleti szabadsággal és az őszinte partnerségre való nyitottsággal, a tulajdonosok és a jóhiszemű befektetők tiszteletével és megbízható védelmével fog válaszolni.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!