Nyitókép forrása: reprofotó/facebook

 

Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képviselő szerint, ha Orbán Viktor Szlovákiában indulna a választásokon, itt is győzelmet aratna.

 

„Ha Orbán Viktor és a Fidesz Szlovákiában is indulhatnának a parlamenti választásokon, nagy valószínűséggel itt is győzelmet aratnának”

 

fogalmazott Facebookos videóbejegyzésében Gyimesi, majd kifejtette, hogy a Fidesz Magyarország polgárainak érdekeit képviseli, és minden lépésével ezt igazolja. Példaként az árstop intézkedésen kívül az orosz-ukrán háborút is említette:

 

„Abszolút szuverén és önálló politikát folytatnak, és Magyarországot az EU egyik legsikeresebb országává tették”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott a képviselő, majd rögtön hozzá is tette, hogy épp emiatt „támadja a magyar kormányt a mainstream olyan keményen”.

 

„Mert nem akarnak szuverén és önálló államokat, amelyeknek elsőrendű érdeke saját lakosaik érdekvédelme. A liberális mainstreamnek olyan országokra van szüksége, akik szolgalelkűek, és amelyek vakon teljesítik a parancsokat, tekintet nélkül saját polgáraik igényeire. Épp ezért Orbán Viktor továbbra is az európai közösség kritikájának célkeresztjében marad (…).”

 

mondta. Hozzátette azonban, hogy mindez oda vezet, hogy

 

„Magyarország továbbra is példa lesz az EU többi, a liberális mainstreamtől eltérően gondolkodó tagállama számára”

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.