Nyitókép: welt.de

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök már évek óta háborút folytat Európa ellen – mondta Petr Fiala cseh kormányfő hétfőn a német Die Welt napilapnak adott interjújában. Fiala kijelentette, Csehország lehetőségeihez mérten segíteni fogja az orosz invázióval dacoló ukrán hadsereget, mert különben egy nap az orosz katonák ott állhatnak a cseh, majd a német határon is.

 

„Már a háború előtt is adtunk fegyvereket Ukrajnának. Mi voltunk az első ország. Az orosz agresszió után pedig az elsők közt küldtünk nehézfegyvereket. Rakétákat, tankokat, mindent, amit csak tudtunk. Sok fegyverünk volt raktáron, de voltak olyanok is, amelyeket megvásároltunk“

 

– mondta Fiala.

 

 hirdetes_810x300  

A cseh miniszterelnök szerint Csehország nemcsak azért ad fegyvereket Ukrajnának, mert azok az országukért harcolnak, hanem azért is, mert a csehek szabadságáért vívnak küzdelmet.

 

„Amennyiben Putyint nem állítjuk meg Ukrajnában, akkor a hadserege egyszer csak a mi határunkon lesz. Először minden bizonnyal a Baltikumban, nem sokkal később Csehországban, majd a német határon“

 

– közölte.

 

„Putyin már évek óta háborút folytat Európa ellen. Hibrid háborút a dezinformációkon és kibernetikai támadásokon keresztül, de a katonai háború is egyre gyakoribb“

 

– mondta Fiala, hozzátéve, hogy Putyin egyértelműen kijelentette: Európát a Szovjetunió befolyási övezetébe kívánja visszahelyezni. Akkoriban pedig Prága is Moszkva alárendeltségébe tartozott.

 

Nem kifizetődő a visszavonulás

 

Azzal kapcsolatban, hogy az agresszorral szemben nem kifizetődő a visszavonulás, Fiala az 1938-as és 1968-as cseh történelmi tapasztalatokat említette meg. 1938-ban a Nyugat lehetővé tette, hogy Adolf Hitler náci vezér megszerezze a csehszlovák határvidéket, de mindez mégsem gátolta meg a második világháború kirobbanását. 1968-ban pedig a Varsói Szerződés seregei törtek be Csehszlovákiába, élükön a Szovjetunióval, hogy megakadályozzák a demokráciára való áttérést az országban.

 

Fiala szerint az orosz politikai kultúrának van egy birodalmi aspektusa, amellyel kapcsolatban a politikusoknak meg kell érteniük, hogy megálljt kell parancsolni Oroszországnak, különben nem fog felhagyni ezzel a birodalomépítő törekvéssel. A cseh kormányfő arról is beszélt, hogy hazája mindig pártolta az Oroszország elleni erős büntetőintézkedéseket, így az olajembargót is támogatja.

 

Nem osztja a magyar kormány álláspontját

 

Fiala az orosz energiaimport körüli vitákkal kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a prágai vezetés nem osztja a magyar kormány álláspontját, vagyis nem „blokkolja“ a tervezett EU-s lépéseket, mindössze csak garanciákat szeretne az energiaellátás biztosítására.

 

Ugyanakkor hozzátette: elismeri, hogy sok mindent nehéz elviselni abból, amit Orbán Viktor mond az Ukrajna elleni orosz agresszióról, de Magyarország eddig végül minden szankcióba beleegyezett, ami nem véletlen, hanem összefügg a V4-es együttműködéssel.

 

Az interjúban Fiala megértését fejezte ki azzal a nehéz fordulattal kapcsolatban, amelyet a német politikának kellett megtennie az orosz invázió után. Németország évtizedek óta próbál jó kapcsolatot kialakítani Oroszországgal, amit a kritikusok szerint Moszkva gyengeségnek tartott. A jelenlegi orosz invázió kezdete után Németország is adott fegyvereket Ukrajnának, de a nehézfegyverek felajánlásával csak némi vonakodás után értett egyet.

 

Zelenszkij nyomás alatt van és nehéz döntéseket hoz

 

Fiala – aki egy héttel ezelőtt találkozott Olaf Scholz német kancellárral Berlinben – a Die Weltnek azt mondta, Németország úgyis segítheti Ukrajna felfegyverzését, hogy némelyik nyugati technikát meghagyja Csehországnak cserébe azért, hogy a cseh hadsereg a szovjet eredetű felszerelést adja oda az ukrán félnek. Ebben Fialának sikerült megegyeznie Scholzcal.

 

A Die Weltnek adott interjú témáját képezték azok a kritikus kijelentések is, amelyeket Ukrajna némelyik nyugati szövetségesnek címez, többek között Németországnak. Fiala rámutatott arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a háború nyomása alatt nehéz döntéseket kell meghoznia. Ez pedig a Kijev által kinyilvánított kijelentésekben és érzelmekben is visszatükröződhet.

 

„Némelyik nyugati politika számára ez fájdalmas lehet, de talán éppen ez segít hozzá ahhoz, hogy mozgásba lendüljenek a dolgok“

 

– tette hozzá Fiala.

 

welt.de/Echo24.cz/naphire.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.