Csaba
  • HUF: 407.73
  • USD: 1.03
  • 17 °C
  • 27 °C

Hirdetés (X)

Külügyek

Orbán Viktor: Ez az évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora lesz

„Aki fegyvert szállít, az fél lábbal már benne is van a háborúban, mi azonban a béke mellett állunk".

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

 

A képviselők ötödik alkalommal választották Magyarország miniszterelnökévé Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, a Fidesz-KDNP-listavezetőjét. A miniszterelnök első szava a köszöneté volt.

 

„Nem felejtettem el, hogy a felhatalmazás a választópolgároktól jön”

 

– fogalmazott.

 

Európa és a nyugati ember a veszélyek korába lépett

 

Az elmúlt években igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni a munkámat – mondta. Majd hozzátette: a választásokon mindenki láthatta, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol nem lehet elcsalni a választásokat. A magyar embereket érdekli a sorsuk, van véleményük a közügyekről, és azt nem is rejtik véka alá. A magyar demokrácia három évtizedes történelmében soha egyetlen pártra nem szavaztak annyian, mint most a Fidesz–KDNP-re – emelte ki a miniszterelnök.

 

Úgy fogalmazott, hogy mindenhol a legnehezebb terepen kellett megküzdeniük, összeállít a magyar baloldal és Brüsszel, Soros György is arra játszott, hogy a jobboldali kormány elbukjon. A magyarok azt is tudják, hogy az összefogás, az egyetértés nem jön létre magától. A konszenzust nem megkeresni kell, hanem meg kell teremteni. A politikában ehhez erő, képesség, de leginkább jó indulat és hazaszeretetre van szükség – Orbán Viktor szerint ez a 2022-es választás tanulsága.

 

Orbán Viktor rámutatott: a kormányfő elsőrendű felelőssége, hogy elgondolja, milyen idők várnak ránk, és felkészítse erre a magyarokat. Szerinte mindaz, ami 2020 óta kibontakozóban van, egyetlen irányba mutat: Európa és a nyugati ember a veszélyek korába lépett. Egy háborús évtized képe bontakozik ki a szemünk előtt. Úgy fogalmazott, hogy előttünk álló évtized képéhez hozzátartoznak a nyugati világ öngyilkossági kísérletei. Ilyen kísérlet, hogy a hiányzó európai keresztényeket más felnőttekkel, migránsokkal próbálja meg pótolni.

 

Kifejtette, hogy első helyen most Magyarország biztonsága áll, az ukrán-orosz háborúnak nem kellett volna elkezdődnie. Európának most semmilyen eszköze nincs a szomszédjában zajló háború kezelésére.

 

Magyarországnak az az érdeke, hogy kimaradjon ebből a konfliktusból

 

„Meg vannak győződve, hogy a különféle szankciókkal Oroszországot térdre lehet kényszeríteni. Ez papíron lehetséges, és számos papírpolitikus lebegtet is valamiféle elméleti bizonyítékokat, de én akárhogy is próbálok visszaemlékezni, nem jut eszembe olyan kontinentális zárlat, ami eredményes lett volna, de olyat már láttam, hogy az bukott bele, aki kitalálta”

 

– mondta.

 

Magyarország az egység érdekében nem akadályozza meg a szankciókat egészen addig, míg azok nem veszélyeztetik Magyarország energiabiztonságát.

 

Az oroszok végtelenítették a háborút, az amerikaiak pedig Ukrajna korlátlan hadianyag és hadieszköz finanszírozása mellett döntöttek – ez így együtt a lehető legrosszabb kombináció. Ezért a háború még folytatódni fog, és állandó fenyegetést jelent Magyarországra. Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy kimaradjon ebből a konfliktusból.

 

„Aki fegyvert szállít, az fél lábbal már benne is van a háborúban, mi azonban a béke mellett állunk ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat követelünk – és ki fogunk tartani az álláspontunk mellett”

 

– tette hozzá.

 

A miniszterelnök kifejtette, hogy támogatjuk Ukrajnát és elindítottuk Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius segélyakcióját. Segíteni fogjuk az ukrán menekülteket.

 

„Most félretesszük azt a tényt, hogy korábban a kárpátaljai magyarok milyen sérelmeket szenvedtek el, és félretesszük azt is, hogy Ukrajna elnöke beleavatkozott a magyar választásokba”

 

– mondta.

 

Nem azért vagyunk tagjai az Európai Uniónak, mert olyan amilyen, hanem azért, amilyen lehetne

 

Magyarország az Európai Unió tagja, és Orbán Viktor szerint érdekünk, hogy az előttünk álló évtizedben ez így is maradjon. Brüsszel azonban Magyarország és a tagállamok hatásköreinek visszaszorítására igyekszik. Brüsszel visszaél a hatalmával, és olyan dolgokat akar rákényszeríteni, ami tőlünk idegen. Mi azonban továbbra sem engedjük be a migránsokat, nem engedünk a gender-ideológiáknak, és nem fogadunk el olyan gazdasági intézkedéseket, melyek tönkre tennék a magyar családokat.

 

„Nem azért vagyunk tagjai az Európai Uniónak, mert olyan amilyen, hanem azért, amilyen lehetne”

 

– mondta.

 

Az évtized kihívásaira tehát a válasz egy nemzeti alapokon álló, és sikeres gazdaságpolitika lehet.

 

„A kibontakozó európai gazdasági válság idején is vállalnunk kell és vállalom, hogy Magyarország előre fog menni és nem hatra. Vállalom, hogy megvédjük a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjak értékét és a rezsicsökkentést is. Vagyis mindenkinek lesz munkája, a családoknak pedig lesz jövője. Az inflációt Magyarországon először megszelídítjük, majd megfékezzük. Óvatos, de határozott árszabályozás intézkedéseket fog a kormány bevezetni”

 

– fogalmazta meg a miniszterelnök.

 

Magyarország a béke szigete

 

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a Brüsszel elleni küzdelemben Magyarország rengeteg barátot is szerezett, ugyanis egyre többen érzik, hogy Magyarország a béke szigete, a józan rend és biztonság erődítménye, a szabadság egyik utolsó őrhelye.

 

„Mi reményt akarunk adni másoknak is, reményt, hogy a keresztény életfelfogás, a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség nem a múlt, hanem a jövő. 30 éve azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, most azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője”

 

– tette hozzá.

 

hirado.hu/MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Hu-lala
2022. máj. 16. 19:26

Esett is a forint a beszéd alatt 1,3 százalékot.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Hirdetés (X)

Kövessen minket