Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

 

Nem változott meg Ausztria lakosságának hozzáállása az Észak-atlanti Szövetséggel (NATO) kapcsolatos tagsággal kapcsolatban, és nem is befolyásolta őket Svédország és Finnország tervezett NATO-csatlakozása az ukrajnai orosz megszállása után – derül ki egy új felmérésből, amely szerint az osztrákok 70 százaléka támogatja a semlegesség megőrzését.

 

A Profil című hetilap aktuális számában megjelent felmérésben a válaszadók mindössze 16 százaléka mondta azt, hogy Ausztriának – Svédországhoz és Finnországhoz hasonlóan – csatlakoznia kellene a NATO-hoz. A válaszadók 14 százaléka nem nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatban.

 

Az osztrák képviselők a napokban hangsúlyozták, hogy országuk semleges marad. Alexander Schallenberg külügyminiszter szerint más a helyzet Ausztriában, mint Svédországban és Finnországban, és rámutatott az osztrák közvélemény hozzáállására is. Klaudia Tanner védelmi miniszter pedig arról nyilatkozott, hogy az alkotmányosság szempontjából ez az ügy Ausztria számára egyértelmű, és a semlegesség az osztrákok szívében van.

 hirdetes_810x300  

 

Oroszország Ukrajna elleni katonai inváziója számos európai államot nemzetbiztonsági politikájának újragondolására kényszerített. Finnország és Svédország szerdán kérte hivatalosan a NATO-csatlakozását – írja a Reuters, ami az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb változása az európai biztonsági rendszerben.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!