Soros György szerint harmadik világháborúhoz vezethet az Ukrajna elleni invázió - Körkép.sk
Külügyek

Soros György szerint harmadik világháborúhoz vezethet az Ukrajna elleni invázió

Összeomolhat a "nyílt társadalmak" civilizációja, ha nem állítják meg Vlagyimir Putyint

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Ronald Zak,

 

Soros György tőzsdespekuláns milliárdos kedden kijelentette, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió a harmadik világháború kezdete lehet. Szerinte a nyugati világ szabad civilizációja csak akkor maradhat fenn, ha legyőzik Vlagyimir Putyin orosz elnök erőit.

 

A 91 éves Soros az ukrajnai háborút a nyílt és a zárt – Kína és Oroszország – társadalmak közötti háborúként írta le.

 

“Ez az invázió a harmadik világháború kezdete lehet, és ezt a háborút nem feltétlenül éli túl a civilizációnk”

 

fogalmazott Soros a Davos-i Világgazdasági Fórumon, ahol a világ vezető politikusai és gazdasági szereplői folytatnak pódiumbeszélgetéseket luxuskörülmények között.

 

Soros szerint Putyin már tudja, hogy hiba volt az invázió, és hajlandó lenne a béketárgyalásokra, de a béke aligha elérhető, mert Putyinban nem lehet megbízni.

 

“Minél jobban meggyengül, annál kiszámíthatatlanabb”

 

mondta. Szerinte Európának fel kell készülnie, hogy Oroszország bármikor leállíthatja az Európába menő gázszállításokat.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Dodo
2022. máj. 25. 11:11

A nyugat sem megbizhato.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket