Nyitókép forrása: Novák Katalin magyar államfő Andrzej Duda lengyel és Klaus Iohannis román elnökkel a B9-es csúcsértekezleten, SITA/AP Photo/Andreea Alexandru

 

Megkezdődött a kelet- és közép-európai NATO-tagországok államfői találkozója pénteken Bukarestben. Az úgynevezett Bukaresti Kilencek (B9) csúcsértekezletén Magyarország képviseletében Novák Katalin köztársasági elnök vesz részt.

 

A balti államok, a visegrádi országok, valamint Bulgária és Románia biztonságpolitikai egyeztetését Románia és Lengyelország kezdeményezte 2014-ben, a Krím-félsziget orosz annektálását követően, annak érdekében, hogy közösen szorgalmazzák a NATO keleti szárnyának megerősítését.

 

A mostani csúcstalálkozót is Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államfő hívta össze, az ukrajnai háború miatt. Céljuk nem változott: azt szeretnék, hogy a B9-ek egységesen lépjenek fel a keleti szárny biztonságának megerősítése érdekében a NATO június 28-30-án Madridban tartandó csúcsértekezletén.

 

 hirdetes_400x285  

Novák Katalin magyar köztársasági elnököt és a csúcs többi résztvevőjét a B9-csúcs két házigazdája, a román és a lengyel államfő fogadta a bukaresti elnöki hivatalban. Az eredetileg Romániába várt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a betegsége miatt csak online tud bekapcsolódni a tanácskozásba.

 

A B9-ek egyeztetésén Novák Katalin is felszólal. A köztársasági elnök bukaresti munkalátogatásának programjában kétoldalú megbeszélések is szerepelnek.

 

Novák: A biztonság és a béke az első!

 

„Megérkeztem a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozójára, Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel elnökök meghívására” – írta bejegyzésében Novák Katalin, emlékeztetve: a B9-ek – azaz a négy visegrádi ország, a három balti állam, valamint Románia és Bulgária – közötti konzultációt hét éve Lengyelország és Románia kezdeményezte, hogy a NATO régiónkban lévő tagállamai egységes képviseletet kapjanak a szövetségben.

 

A köztársasági elnök kiemeli: a mai államfői csúcson van miről beszélni, közös válaszokat kell találni a szomszédunkban zajló háborús kihívásokra.

 

„A biztonság és a béke az elsőt” – hangsúlyozta a magyar államfő.

 

Zuzana Čaputová szlovák államfő hivatal két nappal ezelőtt jelezte, hogy az elnökasszony koronavírusos, így ő nem tud részt venni a találkozón.

 

MTI

Megosztás:
Címkék: B9 NATO Novák Katalin

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!