Nyitókép forrása: sita/John MacDougall/Pool Photo via AP

 

Több százmillió euró értékű ukrajnai fegyverexportra adott engedélyt a német kormány az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta egy hétfőn ismertetett összesítés szerint.

 

A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a kormányzó szociáldemokratáktól balra álló Baloldal (Die Linke) írásbeli kérdésére összeállított kimutatás szerint a kormány 350,1 millió euró (140 milliárd forint) értékben adott engedélyt fegyverek és más katonai felszerelések ukrajnai exportjára az orosz támadás február 24-i kezdete és június 1-je között.

 

Fegyverszállításra 219,8 millió euró értékben adtak ki engedélyt, egyéb katonai felszerelések – például sisakok és golyóálló mellények – ukrajnai exportjára pedig 85,2 millió euró értékben. További 45,1 millió eurót tesznek ki azok a szállítások, amelyeket az áprilistól bevezetett új, egyszerűsített engedélyezési eljárásban hagytak jóvá. Ennél a tételnél nem közölték a fegyverek és egyéb katonai felszerelések arányát.

 

 hirdetes_810x300  

A gazdasági minisztérium államtitkára, Udo Philipp a kimutatáshoz csatolt magyarázatban kiemelte, hogy az engedélyek jórészt a hadsereg (Bundeswehr) készletéből származó fegyverekre, felszerelésekre vonatkoznak. Ezek mind használt eszközök, ezért nem is a beszerzési árukon, hanem a jelenlegi – értékcsökkentett – áron szerepelnek a statisztikában.

 

Németországban a védelmi ipar szereplőinek az exportügyletekhez meg kell szerezniük a kormány hozzájárulását. A kérelmekről a kancellárból és több miniszterből álló, úgynevezett szövetségi biztonsági tanács dönt, amely zárt üléseken tárgyal az engedélykérelmekről, és sem a parlamentnek, sem a nyilvánosságnak nem tartozik elszámolással. Tevékenységéről csak összefoglaló adatokat közöl az ágazat kivitelének alakulásáról szóló kormányzati jelentésekben.

 

Ugyanakkor a ZDF országos köztelevízió beszámolója szerint az világos, hogy Németország a kormány ígéretei ellenére még mindig nem küldött Ukrajnába úgynevezett nehézfegyvereket, például páncélozott harcjárműveket, hanem védekezésre alkalmas, úgynevezett könnyű fegyverzettel – főleg vállról indítható rakétákkal – és lőszerrel támogatta az orosz csapatok ellen harcoló ukrán hadsereget.

 

A kormány politikáját így két oldalról is bírálják. A legnagyobb ellenzéki erő, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség szerint nehézfegyverzettel is segíteni kell Ukrajnát, a Baloldal szerint viszont egyáltalán nem szabad fegyvert küldeni, hanem a diplomáciai megoldásra kell összpontosítani.

 

A ZDF kiemelte, hogy Németországgal szemben az Egyesült Államok nehézfegyverekkel, köztük önjáró, lánctalpas lövegekkel is támogatja az ukrán erőket, a már meg is valósított és a kilátásba helyezett fegyverzetszállítások összértéke több, mint tízszer nagyobb, 4,37 milliárd euró.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.