Nyitókép forrása: SITA//AP Photo/Geert Vanden Wijngaert

 

Németország Szlovákia számára stratégiai politikai és a legfontosabb gazdasági partner, és egyúttal védelmi-biztonsági partner is – jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő a sajtónak a Berlinbe tartó kormánygép fedélzetén. Emlékeztetett, négy év óta először kerül sor kétoldalú szlovák német csúcstalálkozóra személyes részvétellel.

 

A szlovák kormányfő szerint Németország LNG terminált épít, Szlovákia pedig érdekelt a terminál kapacitását illetően gázimport céljából. Olaf Scholz német kancellárral esedékes találkozóján szeretné hangsúlyozni a szolidaritás fontosságát gázhiány vagy a gázszállítások leállása esetére.

 

Heger érinteni fogja a találkozón az Ukrajnának átadott szlovák és német fegyverek kérdéskörét is – itt a két ország védelmi miniszterei már tárgyalnak, és Heger saját bevallása szerint támogatja a dolgot:

 

 hirdetes_400x285  

„Arról folyik egyeztetés, hogy ők [a németek] cseretechnikát adnak, hogy mi továbbadhassuk a miénket Ukrajnának”

 

mondta. (A sajtóban a legtöbbször ezzel kapcsolatosan a szlovák tankokat emlegették. A probléma az, hogy ha egy tankkal is kevesebb lenne, már nem lehet dandárnak nevezni a szlovák egységet, ezért Jaroslav Naď védelmi miniszter egyetlen csomagban minden tank cseréjét és átadását preferálja – a szerk.).

 

Eduard Heger szlovák kormányfő egynapos munkalátogatásra utazik Berlinbe.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.