Nyitókép: vasarnap.hu

 

Várható volt a családtámogatások 2023-as bővítése, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök többször kijelentette, hogy a magyar kormány nem akarja a családokkal megfizettetni a jelenlegi gazdasági válság és a szomszédunkban elhúzódó háború árát – jelentette ki a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Király Nóra azt mondta: pozitív, hogy a magyar kormánynak pontos elképzelése van, hogy miként fogja kezelni a gazdasági válságot. Ezért hozta létre a kormány egy hónapja a rezsi- és honvédelmi alapot, és pontosan kijelölte azokat a területeket, ahonnan a következő évben a költségvetési hiányt fogják fedezni – tette hozzá.

 

A 2023-as költségvetés tervezetéből – folytatta – körvonalazódni látszik, hogy megmarad a családtámogatások rendszere. A kormány kiemelten kezeli, hogy a magyar családok saját tulajdonú, felújított otthonban tudjanak élni, hiszen ez ad olyan biztonságot nekik, amelynek köszönhetően folyamatosan javulnak a demográfia mutatók – közölte a Ficsak-elnök.

 hirdetes_810x300  

 

Továbbra is elérhető lesz a babaváró támogatás, sőt a 2023-as költségvetésben tovább növelik a támogatás keretét; a kormány komoly összegeket fordít a nők munkaerőpiacra visszatérésének segítésére, a jelzáloghitel csökkentésére, sőt a költségvetési tervezetből kiindulva további támogatási formákra is lehet számítani – sorolta.

 

Király Nóra úgy fogalmazott, hogy a családok anyagi biztonságát az árstopok is nagyban segítették, továbbá ezeknek köszönhetően nem szállt el annyira az infláció, mint más európai országokban.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!