Nyitókép: Szijjártó Péter Fb-oldala

 

Frissítve: 17.27 A két külügyminiszter találkozóján szóba került a Sajó szennyeződésének ügye, a Magyarország által Szlovákiában vásárolt ingatlanok kérdése, mint ahogy a Felvidékre érkező budapesti támogatásokhoz való szlovák hozzáállás is. Ez utóbbit tekintve Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar állami források szlovákiai elosztásába Pozsony nem fog beleszólni. Korčok erre úgy reagált, hogy a támogatások rendben vannak, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos

 

” előzetes tájékoztatás nem elég, mi együtt akarjuk jóváhagyni a különböző gazdasági támogatásokat.”

 

A V4-ek jövőjével kapcsolatban Ivan Korčok elmondta, hogy nem baj, ha bizonyos kérdéseket másként lát a két állam, szerinte inkább a közös projektekre kell helyezni a hangsúlyt.

 

 hirdetes_400x285  

„A találkozót nem veszekedéssel töltöttük”

 

– nyomatékosította Szijjártó.

 

Magyarország és Szlovákia is sokat profitál a két ország együttműködéséből, különösen a jelenlegi feszült világgazdasági helyzetben, amely felértékeli a stabil, kiszámítható kapcsolatok jelentőségét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután szlovák kollégáját fogadta Budapesten.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ivan Korcokkal tartott közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy mind Magyarország, mind Szlovákia közvetlenül szembesül azokkal a veszélyekkel és kihívásokkal, amelyeket egy háború jelent a szomszédságban.

 

„Mindkét ország több százezer menekültet fogadott be eddig. Magyarországon 800 ezer, Ukrajnából menekülő számára biztosítottunk belépési lehetőséget és ellátást, s ezt mindaddig fenntartjuk, amíg erre szükség van”

 

– szögezte le.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 11 ember, álló emberek és belső tér
Kép forrása: Szijjártó Péter Fb-oldala

 

Ezzel kapcsolatban pedig köszönetet mondott a Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciójában részt vevő embereknek és szervezeteknek, illetve a hasonló tevékenységet végző szlovákoknak.

 

Szijjártó Péter ezt követően érintette a gazdasági kihívások kérdését, rámutatva, hogy az egekbe nőttek az infláció mellett az energiaárak és a kamatok is. Emellett úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzet nyomán globális méretű gazdasági válság is könnyen kialakulhat.

 

„A világgazdaság tele van feszültségekkel, ezeknek szemmel látható jele az, hogy elképesztő nemzetközi nyomás nehezedik ránk, hogy fogadjuk el a globális minimumadó európai bevezetését”

 

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez „tragikus hatással” lenne az európai és a magyar gazdaságra.

 

A feszült világgazdasági helyzet felértékeli a stabil és kiszámítható gazdasági együttműködés jelentőségét. Magyarország és Szlovákia között ilyen stabil és kiszámítható gazdasági együttműködés jött létre az elmúlt években, amelyből mindkét ország és gazdaság sokat profitál” – mondta.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 8 ember, ülő emberek, álló emberek és belső tér
Kép forrása: Szijjártó Péter Fb-oldala

 

A miniszter üdvözölte, hogy a magyar-szlovák kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a 13 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és 2022 első három hónapjában 49 százalékos volt a növekedés.

 

Aláhúzta: mindkét országnak érdeke, hogy újabb összeköttetések jöjjenek létre közöttük, s jól halad az újabb hat határátkelési lehetőség megteremtését célzó program.

 

Szijjártó Péter az energiaellátással kapcsolatos kihívásokkal összefüggésben közölte, hogy a két ország hasonló földrajzi és infrastrukturális adottságokkal bír, ahogy hasonlók az energiapolitikáról vallott nézeteik is, például az atomenergia Magyarországon és Szlovákiában is fontos szerepet játszik.

 

Emlékeztetett rá, hogy a felek „elvégezték a házi feladatukat”, és megépítették a gázvezetékeiket összekötő interkonnektort, amelynek kapacitását Szlovákia irányába bővíteni is tervezik.

 

„Az energiaellátás fizikai és matematikai kérdés, nem ideológiai, és pláne nem filozófiai”

 

– fogalmazott, leszögezve, hogy a kormány a jövőben is mindent megtesz a földgázellátás biztosítása érdekében, s nem támogatja az ezt veszélybe sodró javaslatokat.

 

MTI/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.