Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Michel Euler

 

Politikai földrengéssel felérő választási eredmény született Franciaországban, ahol vasárnap tartották a nemzetgyűlési választások második fordulóját. Emmanuel Macron pártja és cetrista szövetségeseinek Együtt! nevű koalíciója mindössze 246 mandátumot szerzett meg a hétfő hajnalban közölt hivatalos eredmények szerint. A parlamenti többséghez 289 mandátumra lenne szükség az 577 fős francia nemzetgyűlésben. Nem kizárt, hogy Macron második elnö9ki ciklusát béna kacsaként regnálhatja végig, a jelenlegi helyzetben ugyanis minden egyes javaslata nagy eséllyel elbukhat a nemzetgyűlésen.

 

Macron koalíciója 245 mandátumot szerzett. A Jean-Luc Mélenchon által vezetett, alig pár hónapja létrejött NUPES szélsőbaloldali koalíciónak 131 mandátumot sikerült megszereznie, amivel a legerősebb ellenzéki párt lesz.

 

Mélenchon az elnökválasztás első fordulójában harmadikként szerepelt, kemény bírálója Macronnak, egyébként pedig kiléptetné Franciaországot a NATO integrált katonai parancsnokságából – amire a francia történelemben már volt példa, mikor Charles de Gaulle tábornok 1966-ban megtette. Párizs 2009-ben, Nicholas Sarkozy elnöklése idején tért vissza a közös parancsnokság égisze alá.

 

 hirdetes_400x285  

Mélenchon másik jellegzetes külpolitikai narratívája, hogy csak azokban a kérdésékben lenne hajlandó alárendelni magát Brüsszelnek, amelyben Franciaország is érdekelt – megjegyezzük, általában a baloldalra mindaddig jellemző ez a retorika, amíg ellenzékben vannak.

 

Hatalmas sikert könyvelhetett el Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés, amely 1986 óta először ért el olyan eredményt, amivel frakciót alakíthat. Le Penék 89 mandátumot szereztek.

 

A konzervatív republikánusok 61 mandátumot értek, ami történelmi kudarcnak számít az esetükben. Ennek ellenére a legvalószínűbb szövetségesei lehetnek Macron koalíciójának a parlamenti többség szavatolása tekintetében, így akár még királycsinálóvá is előléphetnek, hatalmas alkupozícióval a kezükben.

 

A szakértők arra számítanak, hogy hetekig tartó tárgyalások indulnak a parlamenti többség megszerzéséért. Vitás és kényelmetlen döntésekből sok lesz, Macron egyik nagy terve az egyébként igen nagylelkű francia nyugdíjrendszer megreformálása lenne. Ezt egyébként második, és törvényből adódóan utolsó elnöki ciklusában viszonylag kényelmesen átvihette volna anélkül, hogy számítana a vele járó népszerűségvesztés. Most azonban nincs meg a döntésekhez szükséges többség.

 

Sokak szerint borítékolható lesz a patthelyzet, még megállapodás esetén is parázs viták várhatók a francia belpolitikában.

 

Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.