Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

 

Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha véget vetünk a háborúnak – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A védelmi képesség kapcsán a kormányfő kifejtette, hogy emberfeletti munkával kell azt megnövelni, a haderőfejlesztési program sebességét két-háromszorosára kell növelni.

 

A romló ukrajnai háborús helyzet, háborús infláció és a háborúval járó gazdasági válság volt az elmúlt napok diplomáciai csúcstalálkozóinak napirendjén – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

A kormányfő elmondta, hogy Ukrajna megkapta a tagjelölti státuszt, ami Magyarországnak azért fontos, mert az uniós csatalakozásnak az is feltétele, hogy Ukrajna garantálja az ott élő kisebbségek, így a magyar kisebbség jogait is.

 hirdetes_810x300  

 

A miniszterelnök hozzátette, újdonság volt, hogy Zelenszkij személyesen köszönte meg a támogatást, amit Ukrajnának és a Magyarországra menekülő ukránoknak adtunk.

 

Orbán Viktor azt mondta, hogy a csúcson figyelmeztetni kellett a résztvevőket, hogy a gázszállítással kapcsolatos szankciókkal ne is próbálkozzanak, mert Magyarország gázügyben nem hajlandó kompromisszumra. „Olyan javaslatról, ami az orosz gázhoz való hozzáférésünket nehezítené el, nem tárgyalunk. Nem arról van szó, hogy kompromisszumot keresünk, hanem nincs miről tárgyalnunk” – tette hozzá Orbán Viktor.

 

Mindenki az ukránok oldalán áll

 

A miniszterelnök elmondta, hogy lassan szembe kell nézni a realitásokkal. Kijelentette, hogy mindenki az ukránok oldalán áll, mert akármilyen viták is voltak Ukrajna és Oroszország között, az nem ad elegendő választ és indokot arra, hogy Oroszország nyílt háborút indítson.

 

Ez nem Magyarország háborúja, szögezte le a miniszterelnök, és elmondta, hogy a NATO egy védelmi szövetség. Sokan azt gondolták, hogy fegyverek szállításával lehet harcolni az oroszok ellen, de fogytán az ember, és a katonai realitások érvényre jutnak. Elmondta, hogy a helyzet egyre rosszabb, Ukarjana naponta száz és ezer közötti katonáját veszíti el.

 

Orbán Viktor szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a front még messze van, de ha gyorsan változik a katonai helyzet, akkor egyre gyorsabban fog közeledni Magyarországhoz. Elmondása szerint a NATO csúcsról úgy jött haza, hogy a haderő fejlesztését meg kell erősíteni. Nagyon gyors képességfejlesztési munkát kell végrehajtani. A miniszterelnök szerint meg kell találni a módját, hogy Magyarország védelmi rendszerét minél jobban meg tudják erősíteni.

 

A csúcstalálkozón arról is hoztak döntést, hogy a NATO keleti határát meg kell erősíteni. Orbán Viktor kijelentette, hogy ha békét akarunk, akkor most kell megerősíteni a katonai erőnket.

 

Nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség

 

Orbán Viktor elmondása szerint bár Magyarország sosem volt híve a szankciós politikának, muszáj úsznia az árral, mert az unió viszont azt hiszi, hogy a szankciókkal, gazdasági szankciókkal célt lehet elérni. A miniszterelnök kifejtette, hogy mivel belső viszályt nem akar Magyarország, muszáj engedni a többség akaratának, de leszögezte, hogy egyes kérdésekben nem hajlandó engedni.

 

Ha nincs béke, akkor menetelünk a recesszió felé – mondta a kormányfő. Nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség – szögezte le.

 

Úgy látja, hogy nem mindenki látja át a valós helyzetet. „Háborús helyzet van, mi nem támadunk, hanem védekezünk. Ebben a helyzetben az az előrelépés gazdaságilag, ha nem lépünk hátra” –mondta. Orbán Viktor szerint arra van szükség, hogy megvédjük a jelenlegi helyzetünket. Megvédjük azt amink van, és erre tudunk vállalást tenni.

 

A háborús inflációnak csak a béke vethet véget – mondta Orbán. Minden európai országnak az lenne az érdeke, hogy tűzszünet legyen. A békével mindenki jól járna, de egyelőre rajtunk kívül ezt a hangot senki sem üti meg – közölte a kormányfő.

 

Két migrációs nyomás is érinti az országot

 

A miniszerelnök szerint Magyarország nehezebb helyzetben van, mint bármelyik másik Európai ország, mert az ukrajnai háború elől menekülőket is el kell látni, ugyanakkor a déli határokat az illegális migránsok is támadják. Nemcsak magyar érdek, hogy megerősítsük a határokat, hanem uniós is, hiszen mi tartjuk fel az illegális migránsokat. Éppen ezért nekünk is szükségünk lenne az uniós pénzbeli támogatásra.

 

Ahogy a háború hatásai Afrikában érződni kezd, még több ember fog elindulni Európa felé. Eljött a pillanat, amikor meg kell szervezni egy új egységet, a határvadász egységet. A katonákat le kell vezényelni a határról, hogy részt vegyenek a hadsereg erősítésében – mondta a kormányfő.

 

Kossuth Rádió/hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.