Nyitókép: AP Photo/Susan Walsh

 

Ismét diplomáciai tévedést követett el Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke. Most a NATO-csúcson csúszott hiba a beszédébe.

 

A madridi NATO-csúcstalálkozón történelmi döntés született, ugyanis a finnek és a svédek is csatlakoznak a NATO védelmi szövetségéhez. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke ezúttal Svédországot keverte össze Svájccal.

 

Az amerikai elnök még telefonon is egyeztetett az országok vezetőivel, azonban azt már nem jegyezte meg, hogy pontosan kivel is beszélt. Így a tárgyalást követő beszédében, Svájc csatlakozását kezdte értékelni.

 hirdetes_810x300  

 

 

Véletlenül súgókártyát is villantott

 

Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke véletlenül egy számára készített súgókártyát villantott, amely alapvető utasításokat ad neki arról, hogy hová üljön és mit tegyen a szélerőmű-ipar vezetőivel a Fehér Házban tartott találkozója során – számolt be egy héttel korábban  a Daily Mail.

 

Biden tévedésből mutatta meg a fotósoknak a kártyán lévő instrukciók listáját, amelyen többek között az állt, hogy “foglaljon helyet”, “röviden (2 percben) adjon tájékoztatást” valamint a kártyán végrehajtott utasítások után “távozzon”.

 

A súgókártya egy 8 pontos listát tartalmazott, melyen a kifejezetten az elnöknek szóló feljegyzések kezdeténél vastag nagybetűkkel ‘YOU” azaz ÖN megszólítás szerepelt.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.