Nyitókép: Mikhail Klimentyev, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem küld üdvözlő táviratot Washingtonba az amerikai függetlenség napja alkalmából, mert az idén „tetőzött” az Egyesült Államok Oroszországgal szembeni barátságtalan politikája – mondta az orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.

 

 „Ez az év tulajdonképpen az Egyesült Államok hazánkkal szembeni barátságtalan politikájának csúcspontja volt. Ilyen körülmények között természetesen aligha tekinthető helyénvalónak egy üdvözlő üzenet küldése”

 

– fogalmazott Dmitrij Peszkov.

 

 hirdetes_400x285  

Július 4-én az Egyesült Államokban a Függetlenség Napját ünneplik, amellyel az országnak brit uralom alóli felszabadulását hirdető 1776-os nyilatkozatra emlékeznek.

 

Peszkov szólt arról is, hogy a tervek szerint halad a Donyec-medence védelmét célzó „különleges katonai művelet”. Ennek részleteivel kapcsolatban ugyanakkor azt mondta újságíróknak, hogy arról a védelmi minisztériumban kell érdeklődni. A művelettel kapcsolatos további lépésekre vonatkozó kérdésre pedig azt felelte, hogy az „a meglévő terveknek és kiigazításoknak megfelelően halad”.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!