Nyitókép: ABC News, Four Corners via hrw.org

 

Több mint 50 fegyvertelen civilt ölhetett meg a brit hadsereg egyik egysége Afganisztánban 2010 és 2011 közötti kiküldetésén. Az ügyben mégsem indult büntetőeljárás, pedig a brit hadsereg magasabb szintjein is tudtak arról, hogy a különítmények között néma verseny folyik, ki tud több tálibnak vélt afgánnal végezni. A brit közszolgálati csatorna műsora oknyomozásba kezdett – a brit védelmi minisztérium azonban elutasította, hogy nyilatkozzon nekik.

 

Az SAS kötelékében szolgálatot teljesítő egyik egység, mely rajtaütései során gyanús körülmények közt végzett ki fegyvertelen, letartóztatott embereket, legalább 54 fegyvertelen ember haláláért felelhet – hozta nyilvánosságra a BBC Panoráma című műsora.

 

A műsor újságírói többszáz oldalnyi, 2010-2011-ben készült SAS dokumentumot vizsgáltak át, köztük tucatnyi esetben „gyilkosság vagy elfogás” címkével ellátott, rajtaütésekről szóló riportokat is, melyek mindegyikét ugyanaz az SAS szakasz követte el.

 hirdetes_400x285  

 

A gyanújukat először az keltette fel, hogy nagyon sok, egymáshoz kísértetiesen hasonló jelentést találtak olyan afgán férfiakról, akiket azért lőttek halálra, mert AK-47-esekkel, vagy kézigránáttal lőttek függönyök vagy bútorok mögül, miután elfogták őket. A szakasz hat hónapos kiküldetése alatt a feljegyzések szerint háromszor annyi halálos áldozatot ejtettek, mint az előttük szolgálatot teljesítő egység ugyanott.

 

Az is gyanús volt, hogy a helyszíneken sokszor több halottat találtak, mint amennyi fegyvert, amiből nyilvánvaló volt, hogy egyesek fegyvertelenek voltak, mikor megölték őket. Ezután kezdték felkutatni azokat, akik ott voltak a szakasszal: közülük többen is úgy nyilatkoztak, hogy szemtanúi voltak, ahogy az egység az éjszakai rajtaütéseken fegyvertelen embereket öl meg.

 

Több személy is megerősítette, hogy az SAS különböző szakaszai versenyeztek egymással, ki tud több embert likvidálni, és hogy az a szakasz, mely után a BBC nyomozásba kezdett, megpróbálta megelőzni az előtte szolgáló egységet.

 

A közszolgálati műsorszolgáltató úgy értesült, hogy a brit speciális erők korábbi parancsnokát, Sir Mark Carleton-Smith tábornokot is meghallgatták később a törvénytelenül végrehajtott kivégzések ügyében, de az így szerzett bizonyítékokat nem adták át a Királyi Katonai Rendőrségnek, még azután sem, hogy nyomozásba kezdtek egy, az SAS hatáskörében elkövetett, feltételezett gyilkosság után. A tábornok nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

 

A védelmi minisztérium a csatorna megkeresésére úgy reagált: „a brit csapatok bátran és professzionálisan szolgáltak Afganisztánban”. A konkrét ügyben nem kívánt nyilatkozni – de ez nem jelenti azt, hogy elfogadná az állítások valóságtartalmát, emelték ki válaszukban.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!