Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Gregorio Borgia

 

Akár még az EU Ukrajna-politikáját is felboríthatja az olasz kormányválság, ami Mario Draghi lemondásával és előrehozott választásokkal fenyeget. Legalábbis így véli az olasz külügyminiszter. Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy csak színjátékról van szó, hiszen 2023-ban egyébként is rendes parlamenti választásokra kerülne sor. Tény azonban, hogy az Öt Csillag Mozgalom bizalmi szavazást elutasító kivonulása részben az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokról is szól.

 

A Politico brüsszeli hírportálnak adott interjújában Luigi Di Maio, olasz külügyminiszter azzal vádolta meg Draghi bírálóit, hogy Vlagyimir Putyin kezére játszva gyengítik az olasz kormányt.

 

„Az oroszok épp most ünneplik, hogy egy újabb nyugati kormány bukott meg. (…) Kétlem, hogy most fegyvert küldhetünk Ukrajnának. Ez pedig csak egy a több súlyos probléma közül”

 

fogalmazott Di Maio.

 hirdetes_810x300  

 

Ha az olasz kormány most összeomolna, akkor a jövő évi választásokig egy korlátozott hatáskörrel bíró ügyvivő kormány állna a helyére, ami sok tekintetben fájdalmas lenne: nem küldhetnének több fegyvert Ukrajnának, de nem tudnák elfogadni az inflációval küzdő családoknak szánt juttatásokat, sem az új gázszerződéseket, hogy alternatív forrásokból halmozzanak fel gázkészleteket az olaszok.

 

Márpedig Olaszországnak nagy szüksége lenne az alternatív forrásokra. Az orosz gáz második legnagyobb európai importőre, Németország után, persze.

 

Di Maio egykor az Öt Csillag Mozgalom tagja volt, néhány hónappal ezelőtt azonban otthagyta pártják az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok elutasítása miatt. Azóta az Öt Csillag élén Guiseppe Conte exkormányfő áll.

 

A mainstrea sajtó azt állítja, hogy Draghi kormányfősége nélkül (valójában épkézláb kormány nélkül) Olaszország nem tudná elvégezni az EU által előírt (!) reformokat, és nem tudna meríteni az Újjáépítési Alap rá eső részéből – ami egyébként egy gigantikus összeg: 200 milliárd euró.

 

Közben Draghi mintha kéretné magát, és a nyilvánosság előtt eljátssza, hogy más pártok nyomására marad csak pozícióban, ám sok elemző úgy tartja, hogy a 74 éves Draghi, akit nem választás, hanem kormányválságok sorát követő belső alkuk eredményeképpen juttattak a miniszterelnöki székbe, és aki a pénzügyi világ képviselője, köztársasági elnökként menekülne ki a nagypolitikából. Ehhez viszont ki kell húznia a jövő évi választásokat.

 

A római politikai cirkusz azért is érdekes, mert az energia-, inflációs, pénzügyi és gazdasági válságért egyik párt sem szívesen vinné el a balhét a választók előtt, sokan pedig tudják, hogy eddigi ténykedésük után aligha jutnak be a parlamentbe vagy kormánypozícióba. Így a döntéshozók egy része jól szeretné időzíteni a kormányváltást (az előttünk álló téli válságokat ne az új kormánynak kelljen kezelnie), a másik részük pedig kihúzná a jól fizető pozícióban, amíg csak lehet… A szerdai bizalmi szavazás valószínűleg Draghi maradását és a politikai cirkusz elhúzódását hozza majd eredményül.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.