Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Evgeniy Maloletka

 

A háború nem válogat. Ukrajna emberhiányban szenved, a legjobb és legképzettebb csapatai jórészt kivéreztek Mariupolnál, Szerverodonyecknél, Liszicsanszknál, az oroszok előrenyomulása pedig egyre folyamatosabb. Volodimir Zelenszij elnök ellentámadást akar, több mint egymilliós hadereggel. A hírek szerint Kárpátalján is vannak olyan vidékek, ahol házról házra járnak a megbízott katonák, és ahol férfit találnak, azt besorozzák  a hadseregbe. Közben Moszkva több formában is közölte, nem áll szándékukban megállni Donbasz nyugati határánál.

 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelezte, hogy nem állnak meg a Donbasz nyugati határánál, hanem újabb területeket vesznek majd el Ukrajnától. Ezzel részben növelni akarják a nyomást Kijeven, hogy üljön tárgyalóasztalhoz. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivőj ugyanis Lavrov kijelentésével egyidőben azt hangoztatta, hogy nyitva hagyják a tárgyalás lehetőségét az ukrán féllel.

 

Az nem kétséges, hogy jelen helyzetben Ukrajna nagyon rossz feltételek mellet köthetne csak fegyverszünetek. Orosz kézen van Donbasz döntő része, Odessza környékén kívül az ukrán tengerpart, Herszon megye és Zaporozzsja régió.

 

 hirdetes_400x285  

Ennyi elvesztett emberélet után ráadásul politikai öngyilkosság előállni a megadással, így Kijev nyilvánvalóan más alternatívát fog választani.

 

Az oroszok azonban azt is jelezték, hogy az amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetőkhöz hasonló haditechnika Ukrajnának történő átadásával a Nyugat csak azt éri el, hogy nyugatabbra fogják tolni a frontot az oroszok (ezek közel száz kilométeres hatótávval rendelkező precíziós eszközök, így ahhoz hogy az oroszok védeni tudják saját egységeiket a front mögött, vagy kissé hátrálniuk kellene, amit nem fognak, vagy nyugati irányba messzebb tolják az ukrán lőállásokat – a szerk.)

 

Közben kiszivárgott egy hír, miszerint a németek 20 darab leopard 2-es tankot adnának át Ukrajnának – de cska 2023 áprilisától kezdődően. Ráadásul, egyelőre még nincs végleges hivatalos döntés a haditechnika átadásáról.

 

Ezt sokan úgy értelmezik, hogy gyökeres fordulat következett be Németország fegyverszállítással kapcsolatos politikájában. Valójában 2023 áprilisa nagyon messze van a háború szempontjából, addigra Ukrajnában lehet akár egy befagyott konfliktus, fegyverszünet, teljes kapituláció vagy eszkalálódás, így a német ígéret legfeljebb a sajtónak szól.

 

közben a CIA is közzétette hivatalos álláspontját, miszerint nincs tudomásuk arról, hogy Vlagyimir Putyinnak bármilyen egészségügyi problémája lenne. Megjegyezzük, hogy épp az amerikai és brit hivatalos szervek adták a lovat a mainstream sajtó alá, amikor azok Putyin halálos betegségéről és gyenge szellemi állapotáról írtak. Most e tekintetben is változás látható.

 

William Burns, az egykor moszkvai nagykövetként is dolgozó mostani CIA-igazgató kijelentette:

 

„Sok pletyka kering Putyin elnök egészségéről, de amennyire meg tudjuk állapotítani, túlságosan egészséges”

 

ironizált Burns. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ő megítélése szerint Putyin

 

„meg van győződve arról, hogy Oroszország vezetőjeként az sorsa, hogy visszaállítsa Oroszország nagyhatalmi státuszát, és ennek kulcsa egy befolyási övezet újrateremtése Oroszország szomszédságában, és ezt nem teheti meg Ukrajna nélkül”

 

fogalmazott.

 

Körkép.sk, reuters.com, bbc

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.