Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Virginia Mayo

 

Szokatlan, már-már inkorrekt módon dobott be egy új feltételt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök Lengyelországnak. Mint ismeretes, az Európai Bizottság továbbra is blokkolja Lengyelország Újjáépítési Alapból származó forrásait az igazságügyi reformra hivatkozva. Hiába, hogy Varsó egy kompromisszum keretében elfogadott egy az előzetes egyeztetés eredményeként megszületett módosítást, a szavazás másnapján a Bizottság illetékesei már jelezték, hogy ennyivel nem elégszenek meg. Andrzej Duda lengyel államfő valósággal őrjöngött Brüsszel magatartása miatt.

 

Erre dobott rá még egy lapáttal most Ursula von der Leyen, aki a lengyel Dziennik Gazeta Prawna napilapnak adott interjúban arról beszélt, hogy a legfelsőbb bírákra vonatkozó államfői törvénymódosítás „nem garantálja a bíróknak, hogy kétségbe vonhatják egy másik bíró ítéletét annak veszélye nélkül, hogy fegyelmi eljárás induljon ellene”.

 

A lengyel elnöki hivatal az interjúban meglepetésszerűen belengetett új feltétel kapcsán elutasítóan nyilatkozott:

 

 hirdetes_400x285  

„Nagyon meglepődtünk, amikor hallottunk az interjú tartalmáról. Úgy gondolom, hogy az Európai Bizottság hivatalos álláspontját el kéne választani attól, ami az interjúban elhangzott. A lengyel fél kétségkívül magyarázatot fog követelni”

 

fogalmazott Małgorzata Paprocka, a lengyel elnöki palota államtitkára. Azt iselmondta, hogy Duda államfő ezzel az állásponttal nem ért egyet és nem fog egyetérteni.

 

„Kétségbe vonni ezt a státuszt (…) azt jelenti, hogy megkérdőjelezik, ki bíró és ki nem az. És ez nem csak öt bírót érint (…), ez a bíróságok megbénításához, anarchiához vezetne Lengyelországban”

 

mondta Paprocka.

 

wPolitycze.pl

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.