Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Evgeniy Maloletka)

 

A dolgok jelenlegi állása szerint, ha az orosz-ukrán háború a mostani vonalak mentén fagy be, az katasztrofális lenne Ukrajna számára, költséges a Nyugat számára, és nehezen elvitatható győzelem Oroszország számára – summázta a Stratfor amerikai magánhírszerző ügynökség friss elemzésében, amely segít jobban megérteni, miért igyekeznek a nyugati döntéshozók sorban azt hangsúlyozni, hogy hosszú háború esetén is teljes mellszélességgel kiállnak Ukrajna felfegyverzése mellett.

 

Az elemzés egyébként egy kétrészes írás, amelynek első fele Kijev lehetőségeit és győzelmi esélyeit járja körül. Ez utóbbi azt állítja, hogy Kijev kedvező háborús kimenetelre kizárólag akkor számíthat, ha a Nyugat kitart mellette és fokozza a fegyverszállításokat. Kevés szó esik azonban az ukrán élőerőre nehezedő nyomásról (naponta több száz ukrán katona esik el a fronton).

 

Minden a Nyugat háborús lelkesedésén múlik

 

Ettől függetlenül a Stratfor úgy véli, a Nyugat részéről megvan Ukrajna ellátására a hajlandóság. A Pentagon például jelezte, hogy öt, tíz, vagy akár húsz évre is elkötelezheti magát Ukrajna mellett, miközben Oroszországnak takarékoskodnia kell a precíziós és magasabb hozzáadott értéket képviselő haditechnika terén.

 hirdetes_810x300  

 

Az elemzés kissé talán túlbecsüli Moszkva félelmét a teljes mozgósítástól, miközben előnyként írja le, hogy Ukrajna mozgósít, katonái pedig rendkívül motiváltak.

 

Mi azért kiemeljük, hogy Ukrajnában is egyre gyakoribb a dezertálás. Ráadásul gyorsabban fogy a katona, mint ahogy a megfelelő kiképzéssel rendelkezőket csatasorba tudják állítani – ez is kimaradt a Stratfor elemzéséből.

 

Az igaz, hogy az Oroszország elleni szankciók Ukrajna pozícióját erősítik, ám ez is igen egyoldalúan került bemutatásra. Az igaz, hogy Oroszország is megsínyli a szankciókat, de Ukrajna fizetőképessége gyorsabban romlik, az ő területén folyik háború, tehát a gazdaság jó része megbénult, a háború miatti energiaválság pedig európai partnereinek elköteleződését gyengíti.

 

Minden nappal csökkennek az ukrán remények

 

Ami az orosz szempontokat illeti, a Stratfor szerint ha Oroszország jön ki jobban az elhúzódó háborúból, az azért lesz, mert minden nappal csökken Ukrajna lehetősége arra, hogy az oroszok által elfoglalt területeit (összterületének immáron bő 20 százalékát) visszafoglalja.

 

Lehet, hogy Herszonban meggyengülnek az orosz állások az ukrán támadásokban, de egyszerűen visszavonhulhatnak a Dnyeper folyó túlpartjára, miközben ukrán ellentámadásra a jelenlegi erőviszonyok között sok esély nincs.

 

Ez azért jelent katasztrófát Ukrajna számára, mert lényegében orosz kézen maradna a Dnyeper folyó torkolata, amely kulcsfontosságú terület az ukrán gabona és acél exportja szempontjából.

 

Ukrajna számára az északkeleti részeken, Harkiv környékén indított esetleges ellentámadások még kevesebb előnnyel kecsegtetnének.

 

A Stratfor hátrányként tekint arra, hogy Ukrajnának hosszabb időre lenne szüksége ahhoz, hogy a szovjet gyártmányú fegyverekről átállítsa haderőit a nyugati típusú technikákra. Mi ezt azzal egészítenénk ki, hogy nemcsak az a baj, hogy Ukrajna kifogy a szovjet gyártmányú technikából és munícióból, hanem az is, hogy nem egy, nem is kettő, hanem jóval több típusú nyugati haditechnikát alkalmaz ma, ami nehezíti az átjárást és kiképzett katonák helyettesítését.

 

Az energiaválság kulcskérdés lesz

 

Abban egyérthetünk a Stratfor elemzőivel, hogy az idő előrehaladtával egyre csökken majd a nyugati országok támogatási hajlandósága Ukrajna finanszírozására és ellátására. Még akkor is, ha ma a politika szintjén ennek ellenkezőjét akarják láttatni.

 

Nagy dillemmát jelent majd ezen a téren az energiaválság is, amelynek nyomása alatt a nyugati országok kormányai kénytelenek lehetnek majd átértékelni az Ukrajna melletti elköteleződésüket, aminek csökkenése viszont növelheti Oroszország étvágyát a csatatéren és a tárgyalóasztalnál is.

 

Fentebb említettük, hogy az ukrán gazdaság gyorsabb gyengül, mint az orosz. Ezt támasztja alá az is, hogy az ukrán gazdaság az idei év első felében 35-45 százalékkal zsugorodott, a hrivnyát nemrég 25 százalékkal értékelték le, az ország lakosságából szűk ötmillió elmenekült, és még ennél is többen vannak belső migrációban.

 

„Az ország idősödő munkaereje, az olcsó munkaerő hiánya és a nagyszámú sebesült veterán ellátásának költsége megterheli a pénzügyeket és további népességfogyást fog előidézni a háborún túl is”

 

írja a Stratfor.

 

Az ügynökség kiemeli, hogy az ukrán korrupció valamint az oligarchák és a politika kapcsolata szintén csökkentheti a nyugati ország lelkesedését Ukrajna finanszírozása kapcsán – erre volt már példa.

 

„Még mindig van egy lehetőség Ukrajna és a Nyugat győzelmének elérésére, mind a harctéren, mind a tárgyalóasztalnál: ha a Nyugat növeli a Kijevbe irányuló fegyverszállítások ütemét és mennyiségét, és elkötelezi magát Ukrajna gazdaságának stabilizálása mellett. De ez óriási költségekkel jár és évekig is eltarthat. (…) Hacsak Ukrajna nyugati szövetségesei nem állnak ellen a növekvő háborús fáradtságnak, egy elhúzódó konfliktus tényezői inkább Oroszország javára billentik a mérleget”

 

zárja elemzését a Stratfor.

 

Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.