Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Morry Gash

 

A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva.

 

A texasi seregszemle – amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott nyitóbeszédet csütörtökön – a volt elnök felszólalásával fejeződött be.

 

Kétórás beszédében Trump úgy vélte, hogy az ország a demokraták két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta hanyatlásnak indult, csupán a konzervatívok menthetik meg a társadalmat a közelgő válságoktól, és ahhoz, hogy ezt megtegyék, a politikának vissza kell nyernie a társadalom bizalmát.

 

 hirdetes_400x285  

A legfontosabb feladatnak a novemberi, úgynevezett „félidős” kongresszusi választások megnyerését nevezte. Úgy fogalmazott, Amerika felemelkedése ezzel kezdődik, és 2024-ben az elnökválasztáson remélt republikánus sikerrel folytatódik.

 

Trump ismét emlékeztetett arra, hogy amikor – tavalyelőtt – másodszor indult a választáson, jobb eredményt ért el, mint először, amikor meg is nyerte. Hangoztatta, hogy a konzervatív erőkkel együtt folytatja a munkát annak érdekében, hogy az országot ismét „naggyá, erőssé és biztonságossá tegyék. Ezúttal sem jelentette azonban egyértelműen be, hogy indul a következő választáson.

 

A jelenlegi elnököt, a demokrata Joe Bident számos alkalommal bírálva megismételte azt az álláspontját, hogy az amerikai rendszert „fokozatosan tönkreteszik”, az előző elnökség alatt elért eredményeket visszájukra fordítják. Ezért szerinte a „radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani”. Beszédében Trump kemény fellépést követelt a bűnözők ellen, különös tekintettel a kábítószer-kereskedőkre. Kijelentette, hogy kormányzata idején az amerikai határ a legbiztonságosabbá vált történelme során, most viszont már „a világ legrosszabbja”. „Meg kell állítani az inváziót déli határunkon” – hangoztatta -, az illegálisan érkezőket vissza kell küldeni vagy börtönbe juttatni, a visszaesőket pedig példátlanul szigorú büntetésekkel kell sújtani.

 

Reformokra szólított az amerikai választási rendszerben, és új szabályokat sürgetett korrupció ellen, mert „a jelenlegi rendszer beteg”, és úgy vélte, a jelenlegi vezetés a médiában cenzúrát alkalmaz. Fontosnak mondta, hogy megvédjék a szülők jogait, és álláspontja szerint az oktatást is meg kell tisztítani, a gyermekeket meg kell védeni a gender-ideológia terjedésétől.

 

Azt is hangoztatta, hogy elejét kell venni a további adóemeléseknek, a szárnyaló inflációnak, mert a gazdaság „összeomlóban van”, és lépéseket kell tenni az energiaárak mérséklése érdekében.

 

Leszögezte, hogy a külpolitikában is vissza kell térni az „Amerika az első” jelszóhoz, mert az Egyesült Államok elvesztette vezető helyét, és csökkenteni kell az ország függőségét másoktól. Trump bírálta, hogy a nemzetközi erők kivonultak Afganisztánból, és azt is Biden szemére vetette, hogy hagyták Oroszország háborúját folytatódni Ukrajnában. Bírálta Nancy Pelosi demokrata házelnök minapi tajvani látogatását, és megismételte a mostani konferencia azon jelszavát, hogy a közelgő választásokon Pelosit le kell váltani posztjáról, és a kongresszusnak republikánus többségűvé kell válnia.

 

A Conservative Political Action Conference a legnagyobb amerikai konzervatív seregszemle, amelyet 1974 óta rendeznek meg. Az évente többször is jelentkező tanácskozást májusban Magyarországon rendezték meg. A dallasi konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg csütörtökön, összefogásra szólítva a világ konzervatív erőit. A magyar kormányfő hangoztatta, hogy 2024-ben mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban fontos választásokat tartanak, és ezek fogják „meghatározni a nyugati civilizációért vívott csata két frontját”, ezekre kell felkészülniük a konzervatív pártoknak.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!