Tajvani válság: Washington pillanatnyi politikai céljai a háború szélére sodorták a Távol-Keletet

Nyitókép forrása: SITA/Lin Jian/Xinhua via AP

Nem csitulnak az indulatok Tajvannál, a Kínaiak negyedik napja tartanak éleslövészettel egybekötött hadgyakorlatokat. Tajvan vasárnap már kínai támadási kísérletről beszélt, az Egyesült Államok pedig provokatív és felelőtlen magatartással vádolta meg Pekinget. Az egész az amerikai házelnök Nancy Pelosi tajvani látogatásával kezdődött, amit még az amerikai agytröszt, a Stratfor is úgy értékelt, mint ami rávilágított arra, hogy „a rövid távú politikai döntések felülírják a konfliktusok elkerülését szolgáló hosszú távú stratégiákat”.

Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy Washington végül kiállt Pelosi mellett, annak ellenére, hogy a házelnököt korábban távolmaradásra intette Joe Biden elnök és a vezérkar is. Csakhogy közelegnek a félidős választások, az Egyesült Államok recesszióba süllyedt, így a demokratáknak kellett egy kellően nagyszabású téma, hogy legalább abban erősnek tűnhessenek.

Tény az is, hogy a kínaiak a hadgyakorlatokat a Tajvani-szoros elválasztóvonalán túl tartották és tartják (hivatalosan a gyakorlatok 7-ig zajlanak), vagyis esetenként tajvani felségvizekre is behatoltak a kínai egységek.

   

Ahogy ahhoz sem fér kétség, hogy Kínánál épp az akasztotta ki a barométert, hogy Pelosi látogatásával kvázi kétségbe vonta Kína Tajvannal való jövőbeli egyesülésének jogát. Vagyis, Tajvan akár erőszakos úton történő beolvasztását. Így Peking ennek megfelelő arányú katonai erőfitogtatásra szánta el magát.

Ugyanakkora az elemzők szerint Kína 2027-ig még nem lesz elég erős Tajvan erőszakos úton való elfoglalásához, ami egyébiránt a világtörténelem eddigi legnagyobb és legösszetettebb partraszállási hadművelete lenne, ami után ráadásul Kínának rögtön egy USA elleni háborúval kellene számolnia. 

A kiszámíthatatlan szuperhatalom dilemmája

Tajvan stratégiai fontosságú szigetország, magyarul: míg Tajvanon Amerika-barát kormány regnál, Kína mozgásterét korlátozó entitásként működik a Távol-Keleten. Ha Kína részévé válik, az alapvetően veszélyezteti az USA csendes-óceáni dominanciáját.

A fő probléma az, hogy Nancy Pelosi látogatása figyelmeztetés Peking számára, hogy bár a két ország hosszú távú stratégiája a konfliktus elkerülésére irányul, Washingtonban opportunista politikai pontszerzésért ezt hajlandó sutba dobni.

A Stratfor szerint nagyjából ez az oka annak, hogy nem lehet kizárni a katonai konfliktus kialakulását Tajvan kapcsán. Persze, belpolitikai okok a másik oldalon is akadnak.

Több, mint erődemonstráció, de kevesebb, mint ami eredménye lenne

Kínában egyes politikai erők például azért bírálják Hszi Csinping elnököt, mert nem rendelt el repüléstilalmi zónát Tajvan felett, amivel megakadályozhatta volna Pelosi landolását a szigetországban. Csakhogy Pelosit amerikai vadászgépek kísérték, egy amerikai házelnököt ért katonai incidens, pláne ha az mondjuk tragédiával végződik, súlyos következményekkel járna. Peking ezért repüléstilalmi zóna helyett közel harminc éve nem látott katonai izmozással válaszolt.

De ahogy az orosz-ukrán konfliktus előestéjén is láthattuk, a hadgyakorlatok mindig magukban hordozzák a háború lehetőségét. Ezúttal pedig Kína remek alkalmat talált, hogy a Tajvan bevételéhez legalább nagyrészt szükséges ember- és hadanyagot mozgasson meg. Utoljára 1996-ban szánta el magát ilyen lépésre, hogy elriassza a tajvaniakat egy szuverenista elnök megválasztásától – a dolog egyébként fordítva sült el.

De még ez is csak közelíti azokat az erőket, amelyeket Kínának meg kellene mozgatnia Tajvan bevételéhez. Ahhoz ugyanis általános mozgósításra, a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása óta példátlan haderőkoordinációra lenne szükség, nem beszélve a civil erőforrások felpörgetéséről, és a borítékolható amerikai válaszlépésekről.

Körkép.sk