Nyitókép: SITA/AP

 

A szankciók miatt nem tudnak külföldről alkatrészeket rendelni, sem karbantartásra elszállítani a repülőket, úgyhogy kénytelenek néhány saját gépet szétszerelni az orosz légitársaságok, hogy a többit üzemben tartsák.

 

Alkatrészekre szedik gépeik egy részét az orosz légitársaságok, hogy működőképesen tartsák velük a többi repülőt, amelyeket a nyugati szankciók miatt nem tudnak javíttatni – tudta meg iparági forrásokból a Reuters.

 

Az ukrajnai háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciók megakadályozzák, hogy az orosz légitársaságok – köztük az Aeroflot – korábban külföldről vásárolt gépeikhez alkatrészeket szerezzenek be, vagy karbantartást végeztessenek rajtuk.

 hirdetes_810x300  

 

Oroszország repülőgépflottájának nagy része Nyugaton gyártott utasszállítókból áll. Szakértők szerint várható volt, hogy az oroszok előbb-utóbb saját gépeik alkatrészeit próbálják felhasználni, hogy a többi gépet még néhány évig működőképes állapotban tartsák. Hamarosan azonban még a jól képzett orosz mérnöki bázis számára is kihívást jelent majd a repülőgépek üzemben tartása.

 

Ebben az esetben a szankciókat nem alkalmazó országok – például Kína – segítsége sem jöhet szóba, mivel ezek az államok attól tartanak, hogy a Nyugat majd őket is másodlagos szankciókkal sújtja emiatt.

 

euronews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.