Nyitókép: Shutterstock

 

Aktiválódott a görög hadsereg orosz gyártmányú S-300-as légvédelmi rendszere Kréta (Κρήτη) szigetén, amikor több, felderítő küldetést teljesítő török ​​F-16-os vadászgép repült a hatósugarukba Rhodosztól (Ρόδος) nem messze – állítják török források. A célba vett török vadászok állítólag nemzetközi légtérben tartózkodtak és nem sértették meg a görög felségterületet. Az ERT görög állami televízió szerint az athéni védelmi minisztérium egy meg nem nevezett forrása cáfolta a törökök állítását. Eszerint a görög S-300-as rakétarendszer nem vett célba semmilyen ​​F-16-os vadászgépeket.

 

A görög „Ekathimerini” hírportál kiemelte, hogy a török fél idén több mint 4700-szor sértette meg Görögország szuverenitását, ami a második legnagyobb szám. 2019-ben pedig abszolút rekordszámú, 4811 légtérsértést követtek el török harci gépek.

 

Törökország és Görögország viszonya gyakorlatilag a bizánci időktől kezdve ellenséges, a helyzet pedig a ciprusi konfliktus óta pattanásig feszült. Hogy nem dúl háború a két ország között, csak annak köszönhető, hogy mindkét állam a NATO tagja.

 hirdetes_810x300  

 

Körkép.sk, Teraz.sk, Ekathimerini.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!