Nyitókép: Shutterstock

 

A volt Szovjetunió elnöke, Mihail Gorbacsov egyike volt azon kevés szovjet vezetőknek, akiknek volt bátorságuk beismerni, hogy változásra van szükség – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a volt szovjet vezető halálára reagálva.

 

„Amikor (Gorbacsov) hatalomra került, a hidegháború majdnem 40 éve, a kommunizmus pedig még tovább tartott, aminek pusztító következményei voltak… Több évtizedes politikai elnyomás után demokratikus reformokat vezetett be“

 

– mondta Biden.

 

 hirdetes_810x300  

„Szovjet vezetőként együttműködött Ronald Reagan amerikai elnökkel mindkét ország nukleáris arzenáljának korlátozásán, megkönnyebbülést hozva az embereknek szerte a világon, akik a nukleáris fegyverkezési verseny befejezéséért imádkoztak“

 

– jelentette ki a Fehér Ház vezetője.

 

Biden szerint Gorbacsov hitt abban, hogy a jövő más is lehet, és volt bátorsága egész karrierjét kockára tenni ennek elérése érdekében.

 

„Az eredmény egy biztonságosabb világ és több millió ember nagyobb szabadsága“

 

– konstatálta az amerikai elnök.

 

Biden felidézte, hogy 2009-ben találkozott Gorbacsovval a Fehér Házban tett látogatása során. Nyilatkozata végén az amerikai elnök őszinte részvétét fejezte ki Gorbacsov családjának, barátainak és „azoknak az embereknek, akik hasznot húztak egy jobb világba vetett hitéből“.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.