Nyitókép forrása: SITA/Sina Schuldt/dpa via AP
Durva hétfő előtt állunk. Péntek este az oroszok belengették, nem biztos, hogy képesek lesznek újraindítani az Északi Áramlat 1 gázvezetéken a szállítást, vasárnap ez már hivatalos álláspont lett. Ráadásul nincs új határidő, az Európába tartó orosz gázszállítások legfontosabb folyosója meghatározatlan időre leállt. Múlt héten a gázárak meredeken csökkentek az EU válságkezelő terveinek hírére (amelyeket érdemes fenntartásokkal fogadni, azt is kifejtjük, hogy miért), de az Északi Áramalt 1 leállása valószínűleg megfordítja a trendet.
Emlékeztetőül néhány fontos alapvetés, amelyek a nyilatkozatokból általában kimaradnak, mert rendkívül kényelmetlen az európai vezető politikusok számára.
Először is az igaz, hogy Európa gáztárolói már 81,2 százalékban fel vannak töltve, ám ez csak az éves fogyasztás 21,75 százalékra elegendő (vasárnap esti adatok). A mainstream sajtóban persze jól mutat, hogy az EU elérte a célul kitűzött töltöttségi szintet – csak ez épp semmire sem elég.
A legfontosabb körülmény pedig az, hogy a gáztárolók önmagukban sosem szolgáltak arra, hogy a teljes téli fogyasztást kifedjék. Békeidőben az EU-ba érkező földgáz mennyisége állandó volt, de nyáron több, mint ami kellett, télen kevesebb. Nyáron a többletet betárolták, hogy télen kiegészítsék vele a vezetékes szállítást, így fedezve a megnövekedett szükségletet. Most azonban nagyon úgy fest, hogy teljesen, vagy szinte teljesen leáll az orosz gáz szállítása, vagyis a betárolt mennyiség édeskevés lesz.
A rekordmagas áraktól tehát aligha búcsúzhatunk el. A kemény nyilatkozatok mögött nincs realitás. Az Északi Áramlat 1-en a szállítás megállt, politikai akarat az alternatívaként szolgáló, amerikai nyomásra nem engedélyezett Északi Áramlat 2 korridor bevetésére nincs.
Az ÉA1 elzárása kapcsán sokan úgy vélik, érdemi változást nem jelent, mert július óta csak 20 százalékon működött, Szlovákia emiatt szintén csak a napi leszerződött mennyiség 20-30 százalékát kapta nyugat felől.
Ugyanakkor egyre több szó esik arról, hogy idő kérdése, hogy hasonló „műszaki indokokra” hivatkozva Moszkva az Ukrajnánan keresztül Szlovákiába vezető gázfolyosót is elzárja (ha az ukránok a helyzet eszkalálása céljából nem teszik tönkre előbb). Így az alternatívák egyre fogynak.
Egy évvel ezelőtt a gáz megawattórája az irányadó holland gáztőzsdén nem egész 30 euró volt. Ma 212 euró úgy, hogy a múlt héten 340-ről esett vissza az EU bejelentéseire reagálva.
És jön egy újabb buktató.
Az EU a múlt héten azt jelentette be, hogy a szeptember 9-én esedékes energiaminiszteri találkozón árkorlátozó intézkedéseket fogadnak el. Erre a hírre esett vissza csillagászati magasságokból a gáz és áramár is. Csakhogy a gáz esetében az ársapka az eddig hírek szerint csak az orosz gázra kerülne kivetésre. Ha ez igaz, akkor Brüsszel ismét arcul köpi az európai lakosságot.
Az orosz gázból egyre kevesebb érkezik, az ársapka bevezetése legfeljebb arra jó, hogy csökkentse az oroszok még meglévő gázbevételeit. Ez pedig kizárólag amerikai és ukrán érdek, az európai energiaválságot nem oldja meg, sőt, szűkíti a kínálatot.
Ami miatt valószínű, hogy mégis ez lesz az egyik fő cél, az az, amit a Reuters hírügynökség írt meg vasárnap: Európa csak akkor lesz képes alternatív beszállítókat keríteni, ha 2022 szeptembere és 2023 októbere között átlagosan 400 euróba fog kerülni a földgáz megawattórája. Ha ez igaz, akkor a 340 eurós horrorár, amit múlt héten sikerült letörni, csak előjáték volt. És azt is jelenti, hogy általános, mindenre kiterjedő ársapka nem lesz.
Ettől persze még van esély rá, hogy a háztartások befagyasztott árakat kapnak, de ennek még a kontúrjai sem látszanak. Az ilyen magas gázárak borítékolhatóan tönkrevágják a gazdaságot, vagyis a kormányok igyekeznek majd elosztani a drága (nem orosz) gáz árának terheit a vállalati szektor és a háztartások között. A valódi kérdés az, hogy milyen arányban.
Ezzel párhuzamosan bődületes nyilatkozatok hangzanak el Washingtonban és Kijevben egyaránt.
Mike Pompeo egykori amerikai külügyminiszter például kijelentette, hogy előre megjósolható volt ez a helyzet, és hogy
„Figyelmeztettem Németországot, hogy ne hagyatkozzon az orosz energiára”.
Ezeket a narratívákat lehetetlen komolyan venni, mert még ha egy ország hajlandó volna is lemondani az olcsó orosz energiaforrásokról saját kárára, akkor is több évbe telne az átállás. A költség tehát tripla: egyszer drágább alternatív gázt kell venni, egyszer ki kell építeni az infrastruktúrát, és ott van az időköltség, nem beszélve a versenyképesség csökkenéséről.
Példaként elég, ha azt tudjuk, hogy a gáztárolók 80 százalékos telítettségének elérése a többszörösébe került Európának, mint két évvel ezelőtt. Az energiaválság óta pedig az USA vált Európa legnagyobb gáz-, szén- és olajbeszállítójává.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
