Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Darko Vojinovic

 

Nem tiszteséges, hogy a Nyugat „provokatív” intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben – így reagált Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán arra a hírre, hogy az Európai Bizottság ársapkát javasol az orosz gázra.

 

A török elnök belgrádi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy véleménye szerint a Nyugat hozzáállása nem helyes, mert provokációval nem lehet eredményeket elérni. Az is provokáció, hogy a nyugati országok fegyvereket küldenek Ukrajnába – jegyezte meg.

 

Recep Tayyip Erdogan szerint Európa már azzal hibát követett el, hogy alulbecsülte Oroszországot, és nem gondolt arra, hogy ha ellenséges lépést tesz vele szemben, akkor Moszkva visszavág, elzárja a gázt.

 

 hirdetes_810x300  

Hozzátette: ha az ukrajnai helyzetet elemezzük, látható, hogy ennek a háborúnak nincsen győztese. „Nincsen győztes egy ilyen háborúban, de úgy gondolom, hogy elég sok vesztes van, nagyszámú vesztes” – magyarázta, majd hozzátette: az emberéletek elvesztése mellett óriásiak a pénzügyi veszteségek is. Mint mondta, nem úgy tűnik, hogy a háború hamarosan véget érhet.

 

Törökország mindig igyekezett egyensúlyt tartani az Oroszországgal és Ukrajnával fennálló kapcsolataiban – húzta alá Erdogan.

 

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.