Nyitókép forrása: MTI/EPA/POOL/AFP/JOHN THYS Védőügyvédek a 2016-os brüsszeli terrortámadások vádlottjainak perén a belga fővárosban 2022. szeptember 12-én

 

Előzetes meghallgatással megkezdődött Brüsszelben a 2016-os brüsszeli terrortámadások pere – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

 

A legkevesebb hat hónaposra tervezett pert a NATO egykori központjában folytatják le. A nyitó tárgyaláson eljárási kérdések tisztázása, valamint a tanúk kilencszáz főt is meghaladó névsorának véglegesítése szerepel.

 

Az eljárás során kilenc gyanúsított áll majd a bírák elé, akiket terrorizmussal, emberöléssel, ezek kísérletével és szervezett terrorista tevékenységében való részvétellel vádolnak. Egyikük szervezett terrorista tevékenységében való részvétel miatt felel az eljárás során. A bíróság egy további terrorista ügyében is dönt majd, de az érintett távollétében, mert ő feltehetően meghalt Szíriában.

 

 hirdetes_400x285  

A beszámoló szerint a kilenc vádlott megjelent a per hétfői nyitó tárgyalásán: egy erre a célra kialakított „üvegkalitkában” ültek. Az egyik fővádlott, Salah Abdeslam tisztességtelennek nevezte, hogy üvegezett fülkékben kell részt venne a tárgyaláson, ezért többi társával együtt elhagyta a tárgyalótermet. Őt tavaly júniusban életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a 2015-ös párizsi terrortámadásokban való részvétele miatt, valamint egy másik eljárásban 20 év börtönbüntetésre, amiért 2016-os letartóztatás során rálőtt a rendőrökre.

 

Az üvegkalitkák alkalmazását a védelem többször bírálta, mondván, hogy ellene mond az ártatlanság vélelme elvének, és megnehezíti a kommunikációt a vádlottakkal a tárgyaláson.

 

A tárgyalás a tervek szerint október 10-én az esküdtszék tagjainak kihirdetésével, majd október 13-án a tanúk meghallgatásával folytatódik.

 

2016. március 22-én Brüsszelben, először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtott végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport. A támadásokban 32-en meghaltak – köztük a három elkövető – valamint 340-en megsebesültek, köztük két magyar. A történteket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!