Külügyek

Kihívásokból nincs hiány, a monarchia vége is benne van a pakliban. Mit hozhat III. Károly uralkodása a briteknek?

Az új uralkodónak fel kell nőnie édesanyja örökségéhez. Ha kudarcot vall, az a köztársaságpártiak győzelmét jelentheti

Nyitókép forrása: SITA/Carl de Souza/Pool via AP

 

Nagy-Britanniában véget ért az Erzsébet-korszak, és beköszöntött III. Károly király uralkodása. Bár a brit uralkodók hatalma korlátozott, messze nem csak szimbolikus jelentőséggel bír, így most mindenki azt találgatja, mennyire tud megfelelni a feladatnak az elég idős III. Károly. Kihívásokból ezúttal sincs hiány: megélhetési válság, infláció, energiaválság, ukrajnai háború, globális világrend átalakulása, Brexit és még sorolhatnánk. Az biztos, hogy III. Károly uralkodó kezében van az Egyesült Királyság megmaradt nagyhatalmi státuszának sorsa. A Stratfor elemzése nyomán megnézzük, mennyire.

 

A brit monarchia elég egyedi intézmény. Az uralkodónak nincs szigorúan vett vezér szerepe, inkább szimbolikus államfőnek tekinthető, akinek személye jelképezi a négy nemzet (Észak-Írország, Anglia, Wales és Skócia) egységét.

 

Annak ellenére, hogy a brit uralkodó a fegyveres erők vezetője, az alkotmányos hagyomány szerint nem adhat parancsot a hadseregnek. Az uralkodó az államfő, de nem hozhat törvényeket. Ha a parlament úgy dönt, hogy felszámolja a monarchikus berendezkedést, a koronának nincs lehetősége jogorvoslatra vagy akadályozásra. Valódi hatalom híján csak az emberek uralkodói “jelképbe” vetett hite tartja össze a monarchiát. Ugyanakkor a semminél azért jóval többet jelent brit királynak lenni.

 

Az uralkodó az egyik utolsó kapocs, amivel az Egyesült Királyság megőrizte eddig befolyását a volt gyarmatokból alakuló, Brit Birodalomból visszamardt Nemzetközösség országai felé. A Nemzetközösség 15 országának szinténa a brit uralkodó az államfője, és magának a Nemzetközösségnek a vezetője (bár a hivatali ügyintézését egy főtitkár végzi). 35 tagország köztársaságként működik, öt pedig nemzetközösségi monarchia. Az intézmény ugyan nem ad jogokat Londonnak, de egykori gyarmatai feletti befolyásának egy részét továbbra is megőrizhette általa.

 

Az elhunyt II. Erzsébet királynő jól átlátta ennek jelentőségét. Elfogadta kevésbé jelentős státusát, de ami hatalommal rendelkezett, azt rendkívül hatékonyan használta ki. Ennek egyik eleme az a politikai kétarcúság volt, amelynek köszönhetően a mindenkori kormányok kudarcait a közvélemény nem vele, hanem az éppen aktuális kormányfővel kapcsolta össze.

 

A legtöbb esetben kerülte, hogy konkrét politikai véleményt formáljon, így a monarchia rossz döntéseinek súlya a kormányfőt tudta csak elsüllyeszteni – a dinasztiát nem. Kizárólag az uralkodócsalád saját botrányai tudtak foltot ejteni rajtuk – mint Károly válása Dianától. Ezek azonban nem tudtak végzetes fegyverré válni a köztársaság hívei kezében.

 

Ez a magatartás segítette II. Erzsébetet abban is, hogy egyben tartsa a Nemzetközösséget. Például 1961-ben a kilépést fontolgató Ghánába látogatott, ahol az új elnökkl lefolytatott közös tánca végül benntartotta a közösségben az országot, sőt még a Szovjetuniótól is távol tartotta.

 

II. Erzsébet mesterien használta ki az uralkodócsalád adottságait. 1983-ban Károly herceget és a rendkívül népszerű Diana hercegnőt küldte el Ausztráliába, hogy letörjék a köztársaságpártiak veszélyes erősödését – megjegyezzük, a politikai siker sokak szerint elsősorban Diana hercegnő közvetlenségének volt köszönhető.

 

Votak persze kudarcok is, mint a Szuezi-válság, a Mau-Mau háború és Észak-Írország. Ezeket viszont nem a dinasztiával, hanem az éppen regnáló miniszterelnökkel azonosította a közvélemény.

 

A nagy kérdés most azt, hogy III. Károly képes-e hasonló leleményességet és megfontoltságot produkálni, aki “örökségként” megkapta a nyakába az EU-ból kilépő Nagy-Britannia minden baját: az erősödő populizmust, a Brexit miatt elégedetlen Skócia és Észak-Írország egyre markánsabb ellenállását. A hétköznapi britek jelentős része turisztikai látványosságnál többre nem tartja a monarchia intézményét, és méltatlankodnak amiatt, hogy adójukkal egy “teljesen felesleges” uralkodói családot is fenntartsanak – a kormány mellett. Külföldön pedig – már önmagában egy korszak lezárulta miatt is – a Nemzetközösség tagjai sorra teszik fel a kérdést, mennyire hasznos számukra és választóik számára III. Károly uralkodása és a brit befolyás.

 

Az Stratfor szerint III. Károly király inkább csak reagálni fog az eseményekre, miközben édesanyjához hassonlóan úgy kellene politikát játszania, hogy nem politizál.

 

Nagy próbatételekből nincs hiány: megélhetési problémák belföldön (és Európában), politikai instabilitás lehetősége az USA-ban, Tajvan újabb háborúval fenyeget, miközben zajlik egy újabb európai háború is Ukrajnában.

 

Ha ezekre nem ad megfelelő választ, és nem sikerül a közvélemény hitét a monarchia fenntartásának fontosságában visszaállítani, akkor III. Károly uralkodására úgy emlékeznek majd, mint a brit mondarchia, Nemzetközösség és nagyhatalmi státusz felszámolásának korára. A brit nacionalisták és republikánusok napról napra erősöbbek, és a mai gazdasági-politikai nehézségek számukra is lehetőségeket teremtenek.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket