Külügyek

Győztek Meloniék és a nemzeti-konzervatívok Olaszországban. Mi jön most?

A liberális mainstream már jajveszékel, a helyzet azonban lassan fog változni, Rómának nehéz dolga lesz

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Gregorio Borgia

 

Olaszországban győzött a jobboldal. A választások másnapján a liberális mainstream sajtó már szélsőségesekről, neofasiszták győzelméről cikkezett. Az olasz baloldal bejelentette, hogy „kompromisszumot nem ismerő” ellenzék lesz, bár nem is nagyon tehet mást: mivel a jobboldali koalíciónak a képviselőházban és a szenátusban is abszolút többsége van, az ellenzékbe szoruló baloldali és liberális pártok alkupozíciója nullához közelít. Az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben nyilván kongatják a vészharangot.

 

Az olasz választások eredménye nemcsak azt jelenti, hogy az EU harmadik legnagyobb tagállamában jobboldali fordulat következett be, hanem Olaszországgal a nemzeti konzervatív irány vált a harmadik legerősebb csoporttá az EU valódi döntéshozó szervezetében, az Európai Tanácsban – a baloldaliak és a liberálisok után.

 

Nem csoda hát, hogy két nappal a választások előtt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke lényegében megzsarolta Olaszországot azzal, hogy a Bizottság „rendelkezik a megfelelő eszközökkel” az új olasz kormány jobb belátásra bírására, ha az nem lenne elég együttműködő Brüsszellel.

 

Az elég egyértelmű, hogy az Európai Parlament, a Bizottság és az Európai Tanács közötti feszültségek még erőteljesebbek lesznek.

 

Nem lesz hirtelen váltás

 

Ugyanakkor egyes elemzők szerint hirtelen és nagy irányváltásra Olaszország külpolitikája tekintetében nem kell számítani. Még akkor sem, ha Róma ezentúl merészebben és határozottabban fog fellépni Brüsszel túlkapásaival szemben. A probléma pénzügyi jellegű.

 

Olaszországnak nagy szüksége lenne az uniós újjáépítési alap 192 milliárd eurós részére, am elvileg jár, de aminek megszerzésére csak akkor van esélye, ha az Európai Központi Bank elnöki székéből olasz miniszterelnöki székbe anno átkerülő Mario Draghi reformjait átültetik a gyakorlatba. Azok pedig igen fájdalmasak lesznek a választóknak – és ahogy ezt egy bankártól elvárhatjuk, igen előnyös Olaszország külföldi hitelezőinek.

 

Az olasz államadósság ma a GDP 150-160 százalékán áll, ennél rosszabb helyzet csak Görögországban van, miközben az olasz pénzügyi rendszer pengeélen táncol: a gazdaságot meggyengítette a koronavírus-járvány, most megroppantotta az infláció, hamarosan térdre kényszeríti az energiaválság. Ráadásul az Európai Központi Bank az infláció elleni harc jegyében már két alkalommal emelte az irányadó kamatlábat az eurózónában, ami azt is jelenti, hogy az olasz állam hiteleinek kamatköltsége gyors ütemben nőni kezdett.

 

Ebből pedig az következik, hogy ha Brüsszel elkezdi akadályozni az uniós alapok folyósítását Olaszországnak, akkor a kamatköltségei tovább nőnek (a kockázati felár emelkedésével), ami súlyosbítani fogja az ország helyzetét.

 

 Bizonytalan jövő

 

De nem csak Brüsszeltől kell külső nyomásra számítani. A választások éjszakaját követően a francia miniszterelnök, Élisabeth Borneo is szükségesnek érezte, hogy figyelmeztesse Rómát, Párizs árgus szemekkel figyelni fogja az emberi jogok betartását Olaszországban. Ez a közjáték kettős üzenettel bír. Egyrészt Franciaország (amelynek élén megint egy bankszektorból származó elnök áll Emmanuel Macron személyében) szeretné Brüsszel hatókörében tartani Rómát. Másrészt ez is külső nyomásgyakorlás az olaszokra, mert egyelőre még nem dőlt el, ki lesz tényleges az új olasz miniszterelnök, és milyen erőviszonyok születnek az új olasz koalícióban.

 

Az új olasz miniszterelnök személyét a három győztes pártnak, az Olasz Testvéreknek, a Ligának és a Forza Italianak közösen kell elfogadni, és arra a személyre Sergio Mattarella államfőnek is áldását kell adnia. Egyelőre tehát még semmi sem teljesen biztos.

 

Ugyanakkor ez egy kétirányú játszma. Brüsszel sem feszítheti túl a húrt következmények nélkül. Most ugyanis nem Lengyelországról vagy Magyarországról van szó, hanem Olaszországról, amely uniós alapító, a harmadik legnagyobb uniós gazdaság, tengerparttal, hadsereggel. És főleg eurózónás ország, vagyis ha hagynák bedőlni Olaszországot holmi ideológiai harc nevében, az az egész eurozónát magával ránthatja, beláthatatlan következményekkel az EU jövőjére nézve. Nem beszélve arról, milyen elégedetlenségi hullám söpörne végig Európán a brüsszeli elittel és a vele egy húron pendülő balliberális politikai pártokkal szemben…

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket