Nyitókép: Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP

 

A Kreml csütörtökön bejelentette, hogy az Ukrajna déli és keleti részén fekvő négy megszállt régiót –  Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja régiót – pénteken az Orosz Föderációhoz csatolják a vonatkozó megállapodások Kremlben történő aláírásával. Számolt be Dmitrij Peszkovnak, a Kreml szóvivőjének nyilatkozatára hivatkozva az AP ügynökség.

 

Peszkov újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a négy régió – ahol múlt péntektől e hét keddig tartották az állítólagos népszavazást az Oroszországhoz csatolásról – Moszkva által kinevezett „vezetői“ pénteken ünnepélyes keretek között aláírják az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról szóló megállapodásokat.

 

Erre helyi idő szerint 15.00 órakor (közép-európai idő szerint 14.00 órakor) kerül sor a Nagy Kreml-palotában, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vesz.

 hirdetes_810x300  

 

A négy Moszkva által kinevezett „vezető“ szerdán hivatalosan is felkérte Putyint, hogy az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról szóló népszavazás eredményei alapján annektálja az általuk vezetett területeket.

 

Kijev és a Nyugat szerint valójában illegitim álszavazásokról volt szó, amelyeket sebtében szerveztek válaszként az ukrán hadsereg sikeres ellentámadásaira. Ezért sok ország jelezte, hogy a „népszavazások“ eredményeit nem ismerik el.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!