Külügyek

Orosz védelmi tárca: a mozgósított katonák a megszállt területeket fogják biztosítani

Putyin elismerte, hogy az általa szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás során hibákat követtek el

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo

 

A megszállt ukrajnai területek ellenőrzése és védelme lesz az oroszországi részleges mozgósítás keretében behívott katonák feladata – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

 

A tárca tájékoztatása szerint, amelyben a “felszabadított területek” kifejezést használták, megkezdődött a behívott és önkéntes katonák csatlakozása egységeikhez a harci feladatok végrehajtásának helyszíneihez közeli gyakorlótereken, és a szakaszokban, századokban megindult a kiképzés. A minisztérium szerint a mozgósított erők a felkészítést követően a területek ellenőrzése és védelme mellett tartalékként és erősítésként fognak szolgálni.

 

Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács csütörtöki tanácskozásán elismerte, hogy az általa szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás során hibákat követtek el, és sürgette a haladéktalan elhárításukat. Mint mondta, az emberektől “rengeteg információ” érkezik a sorozás megszervezéséről, az ellátás minőségéről, az életkörülményekről és más kérdésekről.

 

“Sok kérdés merül fel, ezért minden hibát orvosolnunk kell, és a jövőben el kell kerülnünk ezeket azoknak az állampolgárokat az esetében, akik például halasztásra jogosultak” – hangoztatta.

 

Példaként említette meg a sokgyermekes apákat, a krónikus betegségben szenvedőket vagy azokat, akik a már túlvannak a sorköteles koron.

 

“Minden ilyen esetet egyenként kell kivizsgálni. Ha hiba történt, azt ki kell javítani, és azokat, akiket megfelelő indokok nélkül hívtak be, haza kell küldeni” – hangsúlyozta Putyin.

 

Rámutatott, hogy a mozgósítás elsősorban azokra vonatkozik, akik már szolgáltak a fegyveres erőknél, katonai szakképesítéssel rendelkeznek és van harci tapasztalatuk. Emlékeztetett rá, hogy a mobilizáció minden kritériumát meghatározták.

 

Az orosz védelmi tárca korábban közölte: olyanokat hívnak be, akikre szükség van a harci feladatok végrehajtásához, beleértve a tartalékos lövészeket, a harckocsizókat, a tüzéreket, a gépkocsivezetőket és a gépész-gépkocsivezetőket.

 

A részleges mozgósítás elrendelését követően kazah és georgiai adatokat ismertető lapinformációk szerint hadköteles korú orosz férfiak százezres nagyságrendben menekültek külföldre. A Meduza ellenzéki portál által megszólaltatott jogi szakértők álláspontja szerint a határ átlépésére a behívottak mindaddig jogosultak, amíg nem kézbesítették nekik az erre vonatkozó parancsot.

 

Megkapta a belépőt Nyikolaj Valujev volt profi ökölvívó világbajnok, kormánypárti parlamenti képviselő is. Erről ő maga számolt be a közösségi médiában, közölve, hogy a plenáris ülésszak után jelentkezni fog a sorozóirodában. Valujev hangot adott véleményének, hogy a részleges mozgósítás segíti a Donyec-medencében és más területeken állomásozó erőket.

 

Korábban Vitalij Milonov kormánypárt képviselő közölte, hogy beállt tüzérnek “a Donyec-medence védelmében”, és frakciótársa, Jurij Svitkin, a csecsen háborúk ejtőernyős veteránja is jelezte, hogy részt kíván venni a “különleges hadműveletben”.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket