Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

 

Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök szerint a nehéz időkben be kell vonni az embereket a döntésbe, mert minél nehezebb a helyzet, annál nagyobb szükség van az egységre.

 

Voltak nehéz, sőt válságos pillanatok az elmúlt 12 év kormányzása idején és azt tanultam meg, hogy a legjobb, ha ilyenkor valamilyen formában be tudjuk vonni az embereket a döntésbe – mondta Orbán Viktor. A kormányfő szerint egyetértési pontokat kell megtalálni a társadalomban, mert minél nehezebb a helyzet, annál nagyobb szükség van az egységre.

 

“Most nehéz időket élünk, ezért szükségünk van a nemzeti konzultációra”

 

 hirdetes_810x300  

– tette hozzá Orbán Viktor.

 

A miniszterelnök elmondta, hogy erre azért is van szükség, mert az emberek fizetik meg a szankciós politika árát, hiszen az energia ára nem gazdasági, hanem brüsszeli politikai döntések következményeként emelkedett meg.

 

Mindez annak ellenére történt, hogy a választások után uniós szinten megállapodtunk Brüsszellel, hogy az energiahordozókat kihagyjuk a szankciókból, de az EU nem tartotta be ezt a megállapodást, ezért volt szükség a rezsicsökkentés átalakítására vagy az árstopok bevezetésére. Ez az új helyzet, most az a kérdés, hogy tovább rontunk-e ezen a helyzeten, mert az unióban újabb és újabb szankciókat akarnak bevezetni.

 

“Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, mert azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára, aztán mégis kiterjesztették, azt mondták, hogy a szankcióval véget lehet vetni a háborúnak, de a háború elhúzódik, emiatt az árak az égben vannak, ami gyötri az embereket, a spekulánsok pedig dörzsölik a tenyerüket”

 

– mondta a miniszterelnök.

 

A kormányfő azért nem látta szükségét a hatástanulmányoknak, mert az olajembargó alóli mentességet kiharcolták. Elmondása szerint ha ez nem sikerült volna, akkor az lenne a helyzet, hogy nem lenne energia. Orbán Viktor kifejtette, hogy az ár világpiaci, nem tudunk külön magyar árat kitalálni. Kifejtette, hogy amikor a németek a brüsszeli álláspont oldalára álltak, akkor látható volt hogy az élelmiszerárak is nőni fognak. A műtrágyához és a szállításhoz is egyaránt energia kell, ebből pedig egy gyorsuló infláció lesz.

 

Orbán Viktor kifejtette, hogy a politikában vannak hibás döntések, Brüsszelben pedig láttuk, hogy hazudtak. Véleménye szerint ez hiba, de ez egy olyan hiba, amit ki lehet javítani. Nemcsak azért fontos hangot adnunk a véleményünknek, mert dühösek vagyunk, hanem mert ha ezen a szankciós politikán nem változtatnak, akkor a felár beépül a gazdaságba és a következő években is fizetni fogjuk. Véleménye szerint október lesz vízválasztó ebből a szempontból, mert ekkor a szankciókat meg kell újítani, és lesz lehetősége Brüsszelnek a korrekcióra.

 

Kossuth Rádió, hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!