Nyitókép forrása:  SITA/MZVaEZ SR

 

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter szerint az orosz-ukrán háború nem fog kiszélesedni. Arra is figyelmeztet ugyanakkor, hogy minden európai országot érint a konfliktus. A szlovák diplomácia első embere a Die Presse osztrák napilapnak adott interjút.

 

Káčer elmondása szerint az orosz konvencionális haderőnek nem sikerült elérnie célját a fronton, és már azokat a területeket is elveszti, amelyeket korábban elfoglalt.

 

A miniszter azonban nem zárta ki teljesen a konfliktus eszkalációjának lehetőségét. Szerinte előfordulhat, hogy az olyan országok, mint Szlovákia közvetlenül bevonódnak a konfliktusba az Ukrajnának nyújtott kiterjedt támogatása miatt. 

 

 hirdetes_810x300  

Káčer felhívta a figyelmet, hogy a szlovák határ közelében olyan stratégiai fontosságú létesítmények vannak, mint az ungvári nemzetközi repülőtér, amely szintén az oroszok célpontja lehet.

 

(Az ungvári reptér hivatalosan zárva van, bár korábban voltak pletykák arról, hogy igen előnyös fekvése miatt alkalmas lenne katonai ellátmány fogadására. A leszálló gépek az utolsó pillanatig szlovákiai légtérben mozognak, a felszálló gépek pedig gyakorlatilag rögtön a felszállás után már szlovákiai légtérbe kerülnek – a szerk.).

 

Káčer azt is hangsúlyozta, hogy Szlovákia a NATO tagja, vagyis védi a Szövetség 5. cikkelye, miszerint egy tagállam elleni támadás a NATO egésze elleni támadást jelenti.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.