Nyitókép forrása: youtube.com

 

A budapesti Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Magyar Honvédség új, lánctalpas, gyalogsági harcjárművét, a Rheinmetall által gyártott Lynx KF41-et és az „ARV Buffalo” harcjárművontatót.

 

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a járműveket 8 és 16 óra között lehet megnézni, a katonai szolgálat iránt érdeklődők a kitelepülő toborzóponton kaphatnak információt.

 

Emlékeztettek: a Lynxet háromfős személyzet – járművezető, irányító, parancsnok – működteti. A járművet a hadszíntérnek és a várható feladatoknak megfelelően lehet átalakítani, legyen szó békefenntartásról, városi hadviselésről, aszimmetrikus műveletekről, vagy hagyományos – más gépesített egységekkel vívott – ütközetekről.

 

 hirdetes_810x300  

Hozzátették: a Hősök terén vasárnap megtekinthető lesz a Gidrán nevet viselő többfeladatú, de elsősorban támogató szerepkörben alkalmazandó, jó terepjáró képességű, páncélozott harcjármű is, továbbá két BTR páncélozott szállító harcjármű is.

 

A Lynx harcjárművek ünnepélyes átadása szombaton volt. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint 2023-ig 46 Lynx harcjárművet szállít a Rheinmetall a Magyar Honvédségnek, azután 2029-ig 172-t, amelyeket Magyarországon gyártanak majd.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!