Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Carolyn Kaster

 

Az amerikai elnök „módszeresen” fogja felülvizsgálni az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kapcsolatait, a döntést nem sieti el, és politikai egyeztetések után hozza meg – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap.

 

Jake Sullivan a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Joe Biden tárgyalni fog mindkét politikai oldal képviselőivel, „nem fog elhamarkodottan cselekedni, hanem szisztematikusan és stratégia alapján lép, időt hagyva az egyeztetésekre”.

 

Amikor a kongresszus újra összeül, akkor az elnök a törvényhozás tagjaival személyesen is egyeztet majd, és minden lehetőséget megvizsgálnak – hangsúlyozta a nemzetbiztonsági tanácsadó. Jake Sullivan megjegyezte, hogy a felülvizsgálat során a lehetőségek között szerepel a változás a Szaúd-Arábiának nyújtott a biztonsági segítségnyújtásban is.

 

 hirdetes_810x300  

A nemzetbiztonsági tanácsadó megjegyezte, Biden elnök nem tervezi, hogy a G20-csoport novemberben esedékes indonéziai tanácskozásán külön is találkozzon a Mohamed bin Szalmán szaúdi miniszterelnökkel, a királyság trónörökösével.

 

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerdán szintén arról beszélt, hogy Biden elnök konzultálni szeretne a Kongresszus tagjaival arról, hogy az amerikai-szaúdi kapcsolatok szolgálják-e még az amerikai nemzeti érdekeket, de hozzátette, hogy ezekre a konzultációkra csak a novemberi félidős választások után fog sor kerülni.

 

A szenátus külügyi bizottságának demokrata elnöke hétfőn éles hangú közleményben követelte az amerikai fegyvereladások befagyasztását Szaúd-Arábia felé. Bob Menendez azzal vádolta a szaúdi királyságot, hogy a kőolajkitermelő országok kibővített tanácsában (OPEC+) elfoglalt vezető szerepét arra használja fel, hogy Oroszország és annak ukrajnai katonai beavatkozása mellé álljon.

 

Szaúd-Arábia külügyi államtitkára és egyben klímaügyi minisztere, Adel al-Dzsubeir szerdán a CNN-nek adott interjúban visszautasította, hogy országa politikai megfontolásokat követne és Oroszország pártjára állna, amikor kőolajkitermelésről szóló döntésekről van szó. Mint mondta, az OPEC+ kizárólag a kőolajpiacok stabilitását tartja szem előtt, és azt akarja elkerülni, hogy nagy mértékű kilengések legyenek az olajárban.

 

Az OPEC+ október 5-i ülésén arról döntött, hogy novembertől napi kétmillió hordóval mérsékli a kitermelést, aminek indokául a világpiaci kőolajárak meredek csökkenését hozta fel. A kitermelés visszafogásának mértéke a koronavírus-járvány óta a legnagyobb volt, elemzők ennek felére számítottak.

 

Az olajkartell újraosztja a lapokat? Visszafelé sülhet el a G7-ek olajársapkája

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.