Nyitókép: Aaron Chown/AP

 

A The Times napilap szerint Boris Johnson volt brit miniszterelnök valószínűleg indulni fog a Konzervatív Párt vezetői posztjáért – és így a miniszterelnöki posztért is –, miután Liz Truss miniszterelnök csütörtökön bejelentette lemondását.

 

Johnson több botrány után júliusban döntött úgy, hogy lemond a Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Végül szeptember elején távozott a pártból és a miniszterelnöki hivatalból.

 

A The Times politikai szerkesztőjének, Steven Swinfordnak a Twitteren közzétett nyilatkozata szerint Johnson meg van győződve arról, hogy ez a lépése (újraindulása – szerke. megj.) a „nemzeti érdeket szolgálná“.

 hirdetes_400x285  

 

Rishi Sunak, aki Truss végső ellenfele volt a nyáron, „határozottan” pályázik a pártvezetői posztra – írja a The Daily Telegraph.

 

A brit Konzervatív Párt új elnökének – és így a leendő miniszterelnöknek – a neve jövő pénteken (október 28-ra) válhat ismertté. Ezt mondta csütörtökön a Konzervatív Párt parlamenti bizottságának (az úgynevezett 1922-es bizottságnak) vezetője, Graham Brady.

 

A konzervatív képviselők abban bíznak, hogy anélkül is sikerül vezetőt választaniuk, hogy a párt tagbázisát be kellene vonni, ami hónapokat venne igénybe. Amennyiben a képviselőknek nem sikerül megegyezniük egy névben, a párt többi tagja is dönt az új vezetőről – mondta Brady.

 

Truss azt mondta, addig marad a posztjában, amíg meg nem választják az utódját.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!