Nyitókép forrása: pxhere.com

 

Sigrid Kaag holland pénzügyminiszter körlevelet küldött szét a kormány tagjainak, hogy a következő néhány héten belül vészhelyzeti forgatóköny-javaslatot terjeszt a kabinet elé arra az esetre, ha az euró összeomlana.

 

Kaag még szerdán küldte ki a levelet, és a parlament illetékes tisztviselői is kaptak belőle egy példányt. A készülő dokumentum részletes információkat fog tartalmazni a kormány és a parlament számára arról, milyen lépésekre lesz szükség, ha az euró válságba kerülne. Kaag ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezzel csak egy „elméleti eshetőségre” akarnak felkészülni. Egyes információk szerint a parlament egyes képviselői kérték fel a vészforgatókönyv kidolgozására, ugyanakkor a hetek óta tomboló brit kötvényválság is motiválta a döntéshozókat.

 

Nem ez az első eset, hogy a holland kormány ilyen lehetőséget hivatalosan is számba vesz. 2014-ben is íródtak vészhelyzeti tervek arra az esetre, ha az euró összeomlott volna – amire végül nem került sor.

 

 hirdetes_400x285  

A dokumentumok tartalma most is (ahogy korábban is) bizalmas, vagyis a nyilvánosság nem tudhatja, pontosan milyen intézkedéseket tartalmaz majd Kaag forgatókönyve.

 

Körkép.sk, standard.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!