Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Petr David Josek

 

Csehország kezességet vállal annak a hitelnek egy részéért, amelyet az Európai Bizottság azért venne fel, hogy Ukrajnát támogassa. A cseh kormány már el is fogadta az erről szóló határozatot, amelynek értelmében 1,4 milliárd cseh korona (57,4 millió euró) értékben vállalnak kezességet a kölcsönért. Az EU által Ukrajnának szánt következő pénzügyi támogatás összege 5 milliárd euró.

 

A javaslat elfogadására egy nappal azután került sor, hogy Denisz Smihal ukrán kormányfő Prágába látogatott, ahol Petr Fiala cseh miniszterelnökkel három nyilatkozatot is aláírtak,

 

  • egyet a szabványosítás és mérésügyi hivatali együttműködése kapcsán (ennek akár hadiipari vonatkozásai is lehetnek – a szerk.),
  • egyet az ukrán és cseh külügyminisztériumok kölcsönös „megértéséről”,
  • illetve egy olyan nyilatkozatot, amely megerősíti Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának elismerését a cseh fél részéről, valamint a nemzetközileg elismert (tehát 2014 előtti – a szerk.) ukrán határok visszaállításának szándékáról.

 

Körkép.sk, ukrinform, CTK

 hirdetes_400x285  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!