Nyitókép: Isabel Infantes/Pool via AP

 

A III. Károly brit király megkoronázása utáni két nap munkaszüneti nap lesz Nagy-Britanniában. A koronázási ünnepségre 2023. május 6-án kerül sor – jelentette be vasárnap a brit kormányhivatal a londoni Downing Streeten.

 

A munkaszüneti nap május 8-ra, hétfőre esik – két nappal III. Károly koronázása után, melyre a Westminster-apátságban kerül sor. A 73 éves királlyal együtt megkoronázzák 75 éves feleségét, Kamillát is.

 

„Az új uralkodó megkoronázása rendkívüli pillanat az egész ország számára“ – mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök közleményében. Hozzátette: a munkaszüneti nap lehetőséget ad arra, hogy „a családok, közösségek összejöjjenek és együtt ünnepeljenek“.

 hirdetes_810x300  

 

Az AFP ügynökség emlékeztetett arra, hogy az új uralkodó megkoronázására általában néhány hónappal az uralkodó trónra lépése után kerül sor. Előtte le kell telnie a királyi gyásznak, a koronázást pedig széles körű előkészületek előzik meg.

 

A Buckingham-palota bejelentette, hogy III. Károly koronázása „az uralkodó mai szerepét tükrözi majd, és a jövőbe tekint”. Hozzátették ugyanakkor, hogy az ünnepségen a nagy múltú hagyományok és a szertartási pompa is szerepet kap.

 

A koronázási dátumot körülbelül egy hónappal II. Erzsébet királynő halála után jelentették be, aki szeptember 8-án, 96 éves korában halt meg a skóciai Balmoral kastélyban.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!