Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Markus Schreiber

 

Az EU migrációs politikáját is bíráló Alain Destexhe belga liberális szenátor a mainstreamtől teljesen eltérő álláspontjának adott hangot a minap. Kijelentette, hogy az USA végzetes háborúba sodorja Európát, miközben Amerika profitál az európai konfliktusból. Azt is kijelentette, hogy Európának nem szabadna támogatnia Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, sőt, el kéne gondolkodni Ukrajna feldarabolásáról – derül ki a Mandiner cikkéből.

 

Destexhe szerint a Joe Biden vezette Egyesült Államok meg akarja dönteni Putyin orosz elnök rezsimjét Oroszországban és rendszerváltást akar kieszközölni. Csakhogy ezzel már próbálkozott Afganisztánban, Irakban, Líbiában is, de egyik országban sem járt sikerrel, sőt, az amerikai beavatkozás után nem maradt más „csak halottak tízezrei, menekültek millió, káosz és instabilitás”.

 

A belga politikus úgy véli, hogy Oroszország „szétrobbanásával” sokkal rosszabb helyzetbe kerülnénk, mert menekültek ezrei lepnék el Európát, köztük terroristák is.

 

 hirdetes_810x300  

Feltette ugyanakkor a kérdés, hogy miért ne lehetne elfogadni Ukrajna feldarabolását, majd emlékeztetett Szerbia (Koszovó), Szudán (Dél-Szudán), és Csehszlovákia esetére.

 

Destexhe szerint Putyin nem Hitler, és nem akarja megszállni Európát, ugyanakkor Volodimir Zelenszkijt kapcsolatba hozták a hírhedt Panama iratokkal, ráadásul sokan amerikai bábnak tekintik, aki szeret az egész világ felett morális ítéletet mondani.

 

A következtetése több mint radikális: kijelentette, hogy Európa érdekében el kell utasítani Zelenszkijt, és tárgyalni kell Ukrajna felosztásáról, amely után fel kell oldani az oroszellenes szankciókat.

 

Mandiner.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.